46982

Szlovákia július 1-jétől átveszi Magyarországtól a Visegrádi Négyek elnökségét. A szlovák elnökség fő mottója a „Dinamikus Visegrád Európáért és a világért” lesz. Erről június 30-án Miroslav Lajčák külügyminiszter tájékoztatta a nyilvánosságot. Szlovákia első ízben veszi át a visegrádi országok elnökségét.
„A szlovák elnökség programja az államháztartások konszolidációjára, a gazdasági növekedés ösztönzésére és az adócsalások megelőzésére irányul a V4-es országokban” – jelentette ki Lajčák. A külügyminiszter szerint a szlovák elnökség az unión belüli koordinációs mechanizmusok megerősítésre törekszik. „Az európai parlamenti választás, majd ezt követően az európai bizottsági tisztségek betöltése után a mi feladatunk lesz a visegrádi országok kommunikációs csatornáinak ráhangolása az unió új szerveire” – fűzte hozzá a szlovák diplomácia feje.
Amint azt a tájékoztatás során elmondta, a szlovák elnökség egyik célja a kibővített együttműködés, az ún. V4+ folytatása lesz. „A visegrádi országok érdeke, hogy külpolitikai tevékenységüket koordinálják, mivel a globális partnerek szempontjai szerint ezek az országok egységet képeznek. Nem utolsósorban pedig arra törekszünk, hogy az energiabiztonság, a közlekedés és a védelem témájában folyamatban lévő és a közép-európai térség belső összetartása szempontjából rendkívül fontos V4-es projekteket végigvigyük” – fogalmazott Lajčák.
A külügyminiszter szerint a Visegrádi Négyek történelmének egyik legtermékenyebb és legdinamikusabb időszakát éli, és létezésének harmadik évtizedében elismert, hatékony és kezdeményező partnernek számít. „Szlovákia továbbra is a regionális együttműködés elsődleges formájának tartja a V4-es csoportot Közép-Európában. Örülünk, hogy ez az együttműködés mindinkább a gyakorlati témákra és projektekre összpontosít, amelyek hasznot hajtanak országainknak és a V4-es térség lakóinak” – fűzte hozzá Lajčák.
A külügyminisztérium a mai nap folyamán bemutatta a szlovák elnökség logóját is. Ez egy olyan diákverseny győztes alkotása, amelybe mintegy 70 érdeklődő kapcsolódott be. Lajčák szerint a logó kiválasztásának folyamata kevesebb, mint ezer eurójába került a tárcának. A győztes egy négyhetes tanulmányúton vehet részt az egyik külképviseleti irodánkban. A szlovák elnökség egyúttal az első lesz, amely a Twitter közösségi hálót is felhasználja majd a kommunikációra.

dé, Felvidék.ma
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”46575,46372″}