46252

A Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület célja, hogy a Rákóczi-szabadságharc kezdetét, azaz június 16-át nyilvánítsák nemzeti ünneppé. Mindez a magyar nemzet történelmének legkiemelkedőbb szabadságharca ügyéért – a II. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország vezérlő fejedelme által kibontakoztatott szabadságharc kezdetéért kérelmezték.
A civil kezdeményezés másodjára kéri a Rákóczi-szabadságharc nemzeti ünneppé tételét. Mindkétszer Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak. Első alkalommal petíciót adtak át 2013. október 25-én a Magyar Parlamentben. A Miniszterelnöki Hivatalnak címzett petícióra 2014. február 14-én kaptak választ Navracsics Tibor Közigazgatási és Igazságügyi minisztertől, aki válaszlevelében a következőről értesítette a kérelmezőket: „Jelenleg nincs napirenden nemzeti ünnepeink számának növelése.”
A civil szerveződések jelenlegi kérelmükben kifejtették, hogy bíznak abban, hogy kérésüket elfogadják és II. Rákóczi Ferenc tette nemzeti ünneppé válik. „Hiszem és vallom, hogy nem kell már sokáig várakoznunk, míg honfitársaink felismerik majd annak értelmét, hogy mi végre telepítődött épp a Nemzet Templomának bejáratához a nemzet büszkeségét felidéző II. Rákóczi Ferenc fejedelem lovas szobra, s hogy a minket megillető jog, – mely szerint kötelességünk lenne évente megemlékeznünk e kiemelkedő eseményről – megvalósulása által soha ne merüljön feledésbe” – fogalmazta László Ferenc, a levél írója.
A kezdeményezők úgy érzik, hogy az igazság gátakba ütközik, de kitartanak. „Ha kell, hát mindannyian összegyűlünk az Országháza előtt, s megmutatva e kiváló jelentőségű ügy iránti elszántságunkat, érdemleges válaszra késztetjük a tisztelt képviselő urakat, akik méltatlan módon félresöprik szent kezdeményezésünket” – olvasható a nyílt levélben, amelyben ismételten kérik, hogy a miniszterelnök terjessze napirendi pontra kérésüket.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”44640,41195,38747,38361,38700,38327,38252″}