46430

A Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége által a Pozsonyi Magyar Intézet és szlovákiai civil és szakmai szervezetek bevonásával szervezett „Több mint szomszéd Magyar Kulturális Hét Pozsonyban” rendezvénysorozat záró rendezvényeként június 16-án a pozsonyi Vigadó nagytermében került sor a Zuglói Filharmónia koncertjére. A Zuglói Filharmónia zenekara a magyarországi komolyzenei élet meghatározó szereplője, professzionális és elismert együttes. Az 1954-ben alapított együttes 2005-től hivatásos szimfonikus zenekarként működik, 2011-ben színvonalas munkájáért a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címben részesült, értékteremtő munkájának köszönhetően 2013-ban kiemelt kategóriás együttes lett. Különös varázsa a zenekarnak, hogy tagjai fiatal, lelkes, magasan képzett zenészek, diplomás muzsikusok.
A hangverseny megkezdése előtt Balatoni Mónika, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára és Ivan Sečík, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára mondott ünnepi beszédet. 46430 1 Balatoni Mónika kiemelte, hogy a most záruló rendezvénysorozat nem véletlenül tűzte ki célul, hogy a figyelmet a Visegrádi Együttműködés fontosságára irányítja újfent, illetve alkalmat teremt a V4 elnökség alatt megtapasztalt együttműködés erősítésére. És azt kívánta, hogyy a következő hónapokban, amikor Szlovákia veszi át a stafétát, ez  folyamatosság kulturális téren se szakadjon meg!
Ivan Sečík, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára is meleg szavakkal fejezte ki elismérést a kulturális hét szervezőinek és méltatta a visegrádi négyek együttműködésének jelentőségét. Hangsúlyozta, hogy a V4 országok kulturális minisztériumai vezetőnek legutóbbi fertődi tallkozóján minde résztvevő egybehnagzóan az együttműködés fejlesztése mellett tette le a voksát.
A hangversenyen olyan jelentős magyar zeneszerzők műveit szólaltatták meg, akik kötődnek Pozsonyhoz. Elmondhatjuk, hogy a Vigadóban, amely régi fényében tündököl, régen nem szólalt meg egy gyönyörű magyar zenemű.
A hangverseny szólistája a 15 éves ifjú magyar tehetség, Berecz Mihály zongorista volt, aki 3 éves korától gordonozik, 4 évesen már a Petőfi Csarnokban, a Csángó fesztivál gálaestjén lépett fel. 7 éves korától hegedül a Szent István zeneiskolában, 9 éves korától pedig zongorázik. 10 évesen kezdett el zeneelméletet és zeneszerzést is tanulni. Ma már zenét is szerez. Fiatal kora ellenére számos hazai és nemzetközi versenyen aratott komoly sikereket. Először mutatkozott be a pozsonyi közönségnek, remélhető, hogy az ő életében is melékezetes esemény volt ez.
A Nemzeti Ifjúsági Zenekar Záborszky Kálmán Liszt-díjas karmester vezetésével a kiegyensúlyozott és tömör hangzású, dinamikus koncerten olyan pozsonyi kötődésű magyar zeneszerzők ismert műveit idézte fel, mint Dohnányi Ernő, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Liszt Ferenc.
Az est során felhangzott a magyar hangszeres hagyományok Kodály Zoltán általi modern feldolgozása, a Galántai táncok, Dohnányi Ernő Változatok egy gyermekdalra c. műve, továbbá Bartók Béla Este a székelyeknél című, falusi emlékeket felidéző, székely dallamok stílusában fogant közismert műve, valamint Liszt Ferenc: Les Préludes – szimfonikus költeménye, majd ráadásdarabként Liszt Ferenc II. Magyar Rapszódiáját is eljátszotta a Zuglói Filharmónia a pozsonyi közönségnek. A nagy sikerű, remek hangversenyt a közönség a koncert végén hosszú állótapssal jutalmazta.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46293, 45867″}