46293

Szakrális térben, a Szent Márton-dómban tartott nagyszerű hangversennyel vette kezdetét Pünkösdhétfőn a „Több mint szomszéd” Magyar Kulturális Hét Pozsonyban.

Dr. Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete köszöntötte a templom padjait zsúfolásig megtöltő érdeklődő közönséget és invitálta az egy hétig, június 9-16. között tartó programsorozat további eseményeire, valamint a ráadásban megvalósuló színházi fesztiválra.
Az eseménysorozat első mozzanataként a szimbolikus szakrális térben, a koronázó templomban dr. Szabó Imre, a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola orgonatanára, ismert felvidéki orgonaművész és Orsovics Yvette vezényletével a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Kamarakórusa adott közös koncertet június 9-én.
A nagykövet köszöntője után Bach d-moll toccata és fúga csendült fel, majd Szabó Imre több évszázadot átívelve, a francia romantikus orgonairodalomból és modern magyar művekből is adott ízelítőt. A kamarakórus egyházi kórusműveket énekelt a kivételes akusztikájú templomban. Kodály Zoltán néhány művét pedig közösen szólaltatták meg, csodálatos összhangban, az orgonaművész és a kórus.
A hangverseny emelkedett hangulatban Liszt Ferenc B-A-C-H prelúdiumával és fúgával ért véget. A hangverseny sikere előrevetíti, hogy a kulturális hét megszervezése nagyszerű gondolat volt, és a koncert végén a beszélgetésekből az szűrhető le, hogy az esemény iránt nagy érdeklődést mutat a közönség nem csak Pozsonyból, hanem távolabbi településekről is.

A további programok Eseménynaptárunkban ITT>>> tekinthetők meg.
Pog, Felvidék.ma

Petrás Amália felvételei Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”46260,45867″}