46178

Megnyílt meseváros kapuja Dunaszerdahelyen június 3-án. Huszonnégy versenyelőadást mutatnak be a 39. Duna Menti Tavaszon.
A nyitó ünnepséget az Óbudai Népzeneiskola zenekara kezdte, akik moldovai népzenével indítottak, citerán illetve kavallón, dob kíséretében.
A zenés indítás után Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármesterének nyitóbeszéde következett. A hagyományokhoz híven sor került a város kulcsának szimbolikus átadására, melyet Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke vehetett át.
A versenyzőket igényes és játékban teljes munkára buzdította, hogy a zsűrinek se legyen egyszerű dolga.
A meseváros kulcsát végül Bandi (Mátyás) király vette át, aki megőrzésre továbbította meseváros kulcsát a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatójának, Huszár Lászlónak.
A versenyműsorok előtt a féli Katica Óvoda csoport Népi gyermekjátékok című előadását láthatták a versenyzők. A kis zenés darab után következtek a versenyműsorok.
A versenyeket két zsűri csoport értékeli. A felnőtt zsűri tagjai: Regős János, Szabó Csilla, Bárdos Zsuzsa. A diák zsűri tagjait Csóka Lili, Világyi Gabriella, Mórocz Virág, Csörgey Emese, Pálfy Margita, Marshal Margit és Németh Nikolasz alkotta.
A keddi előadás sorozatot a nyárasdi Tekergők Színjátszó csoport kezdte, a Bolond falu című játékukkal, melyet Nagy Irén és Magyar Gaál Lívia rendezett. A csoportban az elsősöktől a hetedikes korosztályig szerepelnek diákok.
Őket követte a vásárúti Virgoncok Színjátszó Csoportja, Mózes Hajnalka rendezésével. Előadásukban a Rege a csodaszarvasról című darabot tekinthették meg a résztvevők.
A dunaszerdahelyi színjátszó csoport, a Fókusz Gyermekszínpad, már második éve ebben a formációban dolgozik együtt Jarábik Gabriellával. Az idei versenyre a Mese, mese, meskete című előadással készültek.
A komáromi Pogácsakedvelők Színjátszó Csoportja Fáy András a Hangyák című tanmeséje alapján készült színpadi adaptációját láthatták, amelyet Laboda Róbert rendezett.
Az első versenynap utolsó fellépője a tornaljai Galiba Gyermekcsoport volt. Előadásukban a Gyermeklakodalmast adták elő, rendezőik Perczhala Mária és Kiss Sarolta.
A tavalyi aranysávos Pogácsakedvelők Színjátszó Csoport vezetője, Laboda Róbert hírportálunknak elmondta, hogy a csapatát 5. – 9. osztályos gyerekek alkotják. A csoporttal könnyen megtalálta a hangot, és ennek köszönhetően egy nagyon színvonalas darabot sikerült alkotni. Az előadással felléptek már iskolákban és kultúrházakban is, valamint az idei Jókai Napokon vendégelőadóként állnak majd a  színpadon.

Az eseményről készült képek megtekinthetők a képgalériánkban.
A rendezvény részletes programfüzete ITT>>> tekinthető meg.
cssz, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46023,45799,43550,43431″}