46962 1

A szobi Börzsöny Muzeális Gyűjtemény június 27-én Horgászatunk emlékei címmel nyitotta meg legújabb kiállítását. A tárlat anyagát képezi az ipolysági Antal Gábor fiatal grafikusművész alkotásai is.
Bánkúti Ferenc a kiállítás kurátora a megnyitón elmondta, a kiállítás anyagával igyekeztek a magyar horgászat történelmét röviden bemutatni. „A kiállítás két részre osztható. A horgászatról szóló részhez nagyon szerencsésen kapcsolódik a felvidéki Antal Gábor grafikai anyaga” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Bánkúti Ferenc. A kiállítással kapcsolatban megjegyezte, az anyag nagy részé szobi és környékbeli horgászoktól származik. A kiállítóhelyiségben megtekinthetők az elmúlt bő ötven évből származó horgászbotok, pár trófea, valamint a helyi horgász egyesület legjelentősebb kupái.
Szenvedélyes horgászként már kis kora óta vonzalmat érez a halak iránt a kiállító művész, ez teljesedik ki a Szobon bemutatott anyagon is. A Felvidék.ma tájékoztatása szerint a Tekervényes folyónk halai elnevezésű tárlat két részre osztható. Egyrészt az Ipoly folyóban előforduló halakat mutatja meg. Ehhez szorosan kapcsolódik az Északi- tenger halai, melyet a hamburgi halpiac kínálatában látott meg a grafikusművész. Mint az alkotó elmondta, 2013 tavaszán féléves hamburgi tanulmányúton vett részt, innen jött az halak megörökítésének az ötlete. A bemutatott grafikái 12 az Ipolyban őshonos fajt mutat be fekete tussal. Több alkotása szitanyomattal készült. „A hamburgi halpiac minden vasárnap halkülönlegességeket kínált. Mielőtt megsütöttem volna ebédre, gyorsan megörökítettem őket. A készítés közben figyeltem fel az egyes halfajok igazán jellegzetes tulajdonságaikra. Ezt örökítettem meg a tanulmányrajzokon” – vallott a kezdetekről Antal Gábor.
Fésűs József, a szobi múzeum mellet működő baráti kör elnöke a kiállítás létrejöttével kapcsolatban kifejtette, tavaly augusztusi Ipoly nap keretén belül figyelt fel a művész alkotásaira, melyek az esemény ideje alatt voltak megtekinthetőek. Mint mondta, a mostani kiállítást szervezve vették fel a felvidéki fiatallal a kapcsolatot.
Antal Gábor 1988-ban született Ipolyságon. A középiskolai tanulmányait követően dekoratőr és kirakatrendező szakirányban képezte magát. Idén végzett a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafikai szakán. Művészete kiterjed a hagyományos sokszorosított grafikákra, mint a linóleummetszet és a rézkarc. Nagy érdeklődéssel fordul az alumíniumkarc és a szitanyomat, valamint a hidegtű technikák felé. Egy magyar népmeséket feldolgozó török nyelvű könyv egyik illusztrátoraként is bemutatkozott már. A kiállítás július 31-ig látható a szobi Börzsöny Muzeális Gyűjtemény nagytermében.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvétele
46962 246962 346962 4

{iarelatednews articleid=”46595,46512″}