46468

Ipolyság városa június 27-én újabb jótékonysági koncertet szervez a helyi szabadtéri színpad felújítása érdekébe.
Mint a Felvidék.ma is beszámolt, tavaly részben magánszemélyek kezdeményezésére szerveztek hasonló jótékonysági koncertet. Akkor mintegy 500 euró tiszta bevétellel számoltak. Iveta Tonhaiserová, a városi hivatal kulturális osztályának vezetője hangsúlyozta, a befolyt összeg alapot képez egy leendő pályázat számára. Mint megtudtuk, az egykor szebb napokat is megélt szabadtéri színpadon tisztázatlan telekügyek miatt az utóbbi bő egy évtizedben nem történtek rekonstrukciós munkálatok. Az ügy tisztázását követően pedig a város önerőből nem tudta biztosítani a felújítás anyagi szükségleteit.
„Tavalyi kezdeményezést folytatva, idén szintén a nemes ügy érdekében szervezi meg a város Gál Zsolt formálódó társulásának a segítségével a június végi koncertet. Az eseményen befolyt összeg a meglévő pénzalapot bővíti. Így biztosítva sikeres pályázathoz szükséges önrészt” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére az osztályvezető. Hozzátette, a művészek egy kivétellel ingyen lépnek fel. Egyes technikai előkészületek biztosítása szintén ingyen, illetve igen előnyös áron valósul meg. Már folynak a területen a tisztítási munkálatok, emellett a színpad környékét is rendbe rakják. Mindezt önkéntesek és a közmunkások hathatós segítségével végzi el műszaki szolgáltatások üzemének dolgozói.
A hónap utolsó péntekjén tartandó koncerten helyi és környékbeli rock zenekarok mellett a késő este a mulatós zenéé lesz a vezető szerep, Rigó Mónikával, Szőllősy Sancival és Csocsesszel. A gyermekeket ugrálóvár is várja. A felnőttek számára a belépi díj 5 euró, nyugdíjasoknak 2 euró, gyermekeknek ingyenes.
Az újabb koncert sikerességével kapcsolatban Iveta Tonhaiserová megjegyezte, egy rész bíznak a lakosok jóindulatában, másrészt a meglévő pénzösszeg bővítése eleve pozitív hozadékkal bír. Tájékoztatásunk szerint, több helyi vállalat is a nemes ügy mellé állt, s bizonyos adományokkal már segítette a szabadtéri színpad megújulását.
A tervek szerint a város szeretne egy pályázati tervet elkészíteni, amelyet a következő finanszírozási időszakban benyújthatnak az európai uniós alaphoz.
A koncerttel kapcsolatos további információ elérhető az Eseménynaptárban ITT >>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvétele
{iarelatednews articleid=”40604,40330″}