46164

A gyerekeknek ez a hét is jól kezdődik, hiszen Zselízen az egész hétfői, Ipolyságon pedig a keddi nap még mindig a gyermeknap jegyében zajlott.

Vidám gyermeknap a Zselízi Alapiskola udvarán

Az alapiskola udvarán összegyűlt minden ovis, sulis és gimis diák, ugyanis a Cimbora Óvoda, az alapiskola és a Comenius Gimnázium vezetősége és az intézmények mellett működő szülői szövetségek közösen szervezték meg az idei gyermeknapot.
Az ötletgazda és főszervező Sokol Zsuzsanna az alapiskola igazgatóhelyettese volt. Gondoskodott róla, hogy a gyereknapon senki se unatkozzon. Természetesen a szülők is bekapcsolódtak, és a bemelegítő zumba után a bényi Unikum zenekar játszott, amelynek két tagja is az alapiskola 6-kos tanulója Török Viktor és Varga Krisztián.
Az udvaron sátrakat állítottak, és ezeknél különböző foglalkozásokkal ismerkedhettek a gyerekek. Volt mandala festés, arcfestészet, hajfonás, Török Hajnalka pedig papírfonást tartott. De lehetett palacsintát sütni, versenyezni lekváros kenyér evésben.
A sportpályán és a tornateremben íjászkodás, teremfoci, kézilabda, pingpong, kosárlabdára dobás folyt. Az udvaron pedig zsákban futás, gólyalábon járás, célba dobás, trambulinozás- amit az alapiskola és a szülői szövetség közösen vásárolt a gyermeknap alkalmából.
Puksa Andrea az alapiskola mellett működő szülői szövetség elnöke volt a koordinátora a tízórai szendvics készítésnek, Sárai András a gimnázium mellett működő szülői szövetség elnöke pedig a parkba vitte a futni vágyókat egy bemelegítő futásra. De biciklipálya is volt építve, külön a kicsiknek és nagyoknak. A lényege pedig, hogy amelyik foglalkozásba bekapcsolódott a gyerek, a tanár följegyzi, és a pontokat amit összegyűjtött a csemete-csemege sátorban beválthatta kisebb-nagyobb ajándékokra, édességre, pogácsára, ez is a szülők hozzájárulása.
A támogatók pedig a környező falvak községi hivatalai: Nyír, Tergenye, Lekér, Kisölved, Ipolypásztó, Oroszka, ezen kívül az alapiskola hőszolgáltatója a Teplo cég, az Első Lakástakarékpénztár, a nagyölvedi pékség, Kiss Lajos magángazda, Torma István vállalkozó, Veronika fodrászat. A szervezők ezúton is köszönik a sok segítséget és támogatást. (Kalló Ágnes)
Az alábbi képek a zselízi eseményekbe ad bepillantást.
46164 146164 246164 346164 4

Gyermeknap – fejlesztő játékokkal

Az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola szerdán, június 3-án tartotta meg a gyermeknapi programját. A nap folyamán a tanintézménybe ellátogatott a váci testvériskola, a Földváry Károly Általános Iskola csapata is.
Mint Lészkó Katalin igazgatónő a Felvidék.ma-nak elmondta, mintegy 350 diák vett részt a gazdag programban, köztük a helyi magyar óvodások és a testvériskola képviselői is. A tanulók különféle kézműves foglalkozásokon vehettek részt.  A kézműves soron az anyagozás, a nemezelés és a fonás rejtelmeibe is betekinthettek.
A magyarországi Tengerecki Alapítványnak köszönhetően óriás élőtársasjátékokat is kipróbálhattak a gyerekek. Az alapítvány első ízben mutatta be a játékait a Felvidéken.  Tolmácsi Ágnes az alapítvány kuratóriumának az elnöke kérdésünkre elmondta, természet és tudomány témájú foglalkozásokat szerveznek a gyermekeknek. „Idén kezdtünk el az óriás játékokkal foglalkozni, kevésbé ismert még Magyarországon is. A foglalkozások a játszva tanulást élményét adja meg, nagyon kedvelt a gyermekek körében. Bármely tanulási formára használhatóak az óriás társasjátékok” – nyilatkozta a kuratórium elnöke. Továbbá megjegyezte, az alapítvány a játékok bemutatásával kapcsolatban az elmúlt időszakban egy pályázatot hirdetett, erre jelentkezett az ipolysági tanintézmény is. A sokrétű játékok a szórakozás mellett különféle részterületeket fejlesztenek.
Mint megtudtuk, a bemutatóra ötféle játékot hozott el az alapítvány. Tizenöt négyzetméteres óriás élőtársasjátékban a gyermekek maguk a bábuk. Az élőszereplős játék a mesék világába repíti a résztvevőket. Az élő társasjáték másik változata a túrázás alapszabályait mutatja be, ezzel nevelve a gyermekeket.
Az óriás szivárvány peca szintén egy nagy alapterületen játszható játék, mely a formákra és a színekre fókuszál.  Tolmácsi Ágnes megjegyezte, ez a játék a reakcióidőt, a szem-kéz koordinációt és a figyelmet is fejleszti. Az óriás babszák labirintus közel 150 kis babzsákból áll, a diákok csukott szemmel mennek az útvonalon. Az egyensúlyérzék fejlesztése mellett a toleranciára is nevel. „A játék mélyebb aspektusa jön elő, ha a labirintus kipróbálását követően elbeszélgetünk a gyermekekkel a látássérültek világáról, hiszen ők pontosan így élnek” – jegyezte meg a játékkal kapcsolatban a kuratórium elnöke.
Az iskolában bemutatták még a hat négyzetméteres színes óriás ejtőernyőt. A színes ernyő élmény mellett közösségépítő erővel is bír.
Bóna Tímea, az alsó tagozat módszertani koordinátora a Felvidék.ma-nak elmondta, magyar iskolaként kissé behatárolt a pályázati lehetőség Szlovákiában, így nagy örömmel fogadták a  Tengerecki Alapítvány pályázatának a pozitív elbírálását. „A bemutatott játékokat különböző órákon fel tudjuk használni, mivel a szabályaiba bármely elsajátítandó ismeret behelyettesíthető. Ezáltal élményszerűvé válnak a legszárazabb tananyagok is.  ” – tájékoztatott bennünket Bóna Nóra. Megjegyezte, a tanórákon jelenleg is használnak különféle játékos eszközöket, mellyel élményszerűbbé válnak a tanórák. 
Mindamellett az íjászat rejtelmeibe is betekinthettek, az udvaron pedig kipróbálhatták a lovaglást is. A programsorozat része volt egy rajzpályázat is. Lészkó Katalin tájékoztatása szerint A játszani jó elnevezésű rajzversenyre óvodások és alsó tagozatos tanulók nevezhettek be munkáikkal. A nap zárásaként történt meg a pályázat kiértékelése.  (Pásztor Péter)
Az ipolysági rendezvényről további képek megtekinthetők a Kégalériában ITT>>>.  

KÁ, PP, Felvidék.ma 
{iarelatednews articleid=”46090″}