46434

Tizenhetedik alkalommal rendezik meg június 30. és július 6. között a Jászói Nyári Szabadegyetemet, melynek idei jelmondata Kölcsey Himnuszának egyik sora: „Őseinket felhozád Kárpát szent bércére…” A programokból válogattunk.

A nyári szabadegyetemet ünnepélyesen Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke, a rendezvény fővédnöke, valamint Köteles László, a Csemadok országos alelnöke nyitja meg a jászói autókempingben, ahol a tábornak otthont adó település polgármestere, Nagy Gábor és Csoltkó Jenő, a Csemadok Kassa-környéke Területi Választmánya elnöke is köszönti a résztvevőket.
Mint ismert, az országgyűlés 2012-ben hozott rendeletet a nemzeti értékekről, annak érdekében, hogy a hungarikumok hozzájáruljanak a nemzeti azonosság-tudat kialakulásához és megszilárdításához. Erről és a Hungarikum-törvény jelentőségéről tart előadást Lezsák Sándor mindjárt a tábor első napján, majd „A magyar nyelvű költészet világképlete” címmel Dr. Turai G. Kamil, esztéta, főiskolai docens, művészfilozófus beszél táltos költészetről, a rejtekezve megnyilvánulásról, valamint az alvilágjáró kincskeresés és ritka tökély révületéről.
A Jászói Szabadegyetem vendége lesz mások mellett Agócs Gergely, népzenész, népzenekutató, néprajzkutató, Gál Sándor költő, Zombori Ottó csillagász és Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező, akivel a 80 huszár című filmjének vetítése után a közönség kötetlen baráti beszélgetésesen vehet részt.
Mihályi Molnár László, költő, publicista „Nemzeti nagylétünk két kiemelkedő személyisége” című előadásában a magyar reformkor két kiváló személyiségét, Egressy Béni zeneszerzőt, valamint Erdélyi János népdal- és népmesegyűjtőt mutatja be. Vetített képes beszámolót tart Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor, akik a Duna TV Magyar Örökség-díjas honismereti magazinműsorának, a Hazajáróknak a szerkesztői.
A szabadegyetemen koncertet ad Zsapka Attila és Benkó Ákos, valamint Maczkó Mária, Emerton- és Magyar Örökség-díjas énekművész, népdalénekes. Bernert Zsolt, antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum – Embertani Tárának munkatársa előadásában Kárpát-medence történetét foglalja össze a hunoktól a magyar honfoglalás időszakáig.
Bíró András Zsolt, antropológus, a Kurultáj főszervezője, a magyar történelemmel összefüggő és őstörténeti kutatásokat érintő eredményeket a természettudományok tükrében mutatja be. Az előadások mellett a résztvevők kézműves foglalkozásokon, harci bemutatón, gyalogtúrán is részt vehetnek.
A tábor július 6-án a jászóvári Premontrei Apátság Keresztelő Szent János-templomában ünnepi szentmisével, valamint az Isten hozta Jászón! címmel rendezett kultúrműsorral és piknikkel zárul, melyen magyarországi és környékbeli hagyományőrző csoportok, népdalénekesek lépnek fel.
A teljes program Eseménynaptárunkban érhető el.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40911,34898,35432″}