46980

Ennek az autónak a bevezetése nem mást jelentett annak idején (2009-ben), minthogy a Škoda helyet követel magának a szabadidő-autók dinamikusan bővülő piacán is. A német technikának és technológiának köszönhetően a Yeti rögtön a jobb minőségű produktumok közé sorakozott fel a kompakt SUV-k kategóriájában, tavaly pedig el jött az első nemzedékváltás ideje. A kettes számú havasi embert egy különleges kivitelben teszteltük.

Alaktan
A dobozos alapforma maradt, a részletek viszont sokat finomodtak. A maszkról eltűntek a kissé bumfordi kerek fényszórók, az elegánsabb vonalvezetésű hűtőrács az új Škoda-trendet követi, a tetősínek kevésbé hasonlítanak egy marmonkanna fogantyújára, az oldalnézet is harmonikusabb. Hátul viszont nem sokat változott a kép – magyarán maradt a csaknem függőleges fal, a szintén függőlegeshez közelítő D-oszlopok és az egyszerű rajzolatú lámpák. Ami még okvetlen ide kívánkozik: tesztautónk a Mont Blanc nevű akciómodell és a városi City kivitel kombinációja volt, ami egyrészt a feláras fekete-fehér metállszín-kombinációt, másrészt a terepes ismérvek (kvázi-gallytörő, műanyag betétes küszöbök és lökhárítók, hátsó védőlemez) hiányát jelentette. A Mont Blanc kivitel standard színei egyébként a fehér vagy a kék.

Belvilág
Az egész enteriőrt a Škoda „simply clever” (szabad fordításban: egyszerűségében is nagyszerű, leleményes, furmányos, talpraesett stb.) filozófiája jellemzi. Érvényes ez elsősorban a VarioFlex fantázianevű hátsó üléssorra, amely szinte megszámlálhatatlan kombinációt kínál. Mindhárom önálló fotel támlája több szögben állítható, a két szélső egészben előre-hátra tologatható, a középső támlája lehajtva asztalkává varázsolható… Ha pedig ezt az ülést kiemeljük, a szélsők beljebb is telepíthetők, így több hely marad az ajtó és az utas között. A csomagtér bővítésének lehetőségei is szinte kimeríthetetlenek: az üléstámlák ledöntése, az ülések összehajtogatása és előrebillentése, vagy teljes kiszerelésük, valamennyi variáció szorozva hárommal. És még nincs vége: a kofferben mindennemű és formájú pakkot rögzíteni képes hálókat-füleket-horgokat-rekeszeket találunk, az egyik belső lámpa pedig kiemelhető, hogy elemlámpaként is használhassuk…  Az utasok körül is sok a praktikum: fedeles boksz a műszerfal tetején és a középső kartámaszban,  szemüvegtok, szellőzőnyílásokat, hamutartót és egy kis fiókot tartalmazó konzol a hátul ülőknek.  Ami pedig a szereltséget illeti, az akciómodell standardja a tempomat, a hátsó parkolószenzor, a kétzónás automata légkondi, a start-stop rendszer (innen a Green tec utónév), a guminyomás-ellenőrző automatika, a 8 hangszórós rádió, kanyarba világító ködlámpák, a vezetői térdlégzsák és a teljes körű elektronikus menetszabályozás.

Az országúton
Az autó erőforrása a VW konszern 1,4-es  turbós benzinmotorja volt. Vitathatatlanul a mai legkorszerűbb benzinesek egyike, amely például az Audi A3 motorházában is szolgálatot teljesít. Nyomaték- és teljesítménycsúcsa között csaknem folyamatos az átmenet, ráadásul az előbbi már 1500-as fordulatszámon megjelenik. A rugalmassággal tehát nincs gond, a 122 lóerő is bővel elég, a fogyasztás pedig normális használat mellett alig valamivel 7 liter fölött tartható. A rugózás kellemesen feszes, magyarán nem ráz az autó, ugyanakkor a keményebb kanyarokat is lengedezés nélkül abszolválja.  A fentebb már említett City kivitel ide kívánkozó lábjegyzete pedig az, hogy a fronthajtású verziót jelenti. Szabadidős ide vagy amoda, komolyabb terepen tehát inkább ne mászkáljunk ezzel az autóval, annál kevésbé, mert szabad magassága ebben a verzióban mindössze 155 mm. Ha sűrűbben kell határszemléznünk, válasszuk inkább az Outdoor kivitelt, összkerékhajtással és 180 mm-es hasmagassággal…
{phocagallery view=category|categoryid=1887|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}
Vas Gyula (A szerző felvételei)

ADATLAP
Hengerűrtartalom:     1390 cm3
Teljesítmény: 90 kW (122 LE)/5000min-1    
Nyomaték: 200 Nm/1500–4000min-1
Sebességváltó: hatfokozatú kézi                
Legnagyobb sebesség: 185 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 10,6 s    
Csomagtér: 416–1760 l
Átlagfogyasztás (gyári adat): 6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
Ár: 19 429 euró
Az alapmodell ára: 13 999 euró