46480

A két ezüstérmet hozó idény után idén a szlovák kosárlabda extraligában negyedik helyen végző MBK Rieker Komárom játékoskeretében nagy változások várhatóak, a csapat sikeredzője, a cseh Frantisek Rón azonban minden bizonnyal marad– fogalmazott egy interjúban Paulik József, a komáromi együttes menedzsere.
Paulik a kosárlabdára szakosodott basket.sk-nak elmondta: az ősszel induló bajnoki rajtra jelentősen átalakul a csapat kerete, az amerikai légiósok helyett újak érkezhetnek. Mint ismert, Juevol Myles, az együttes irányítója már a rájátszás kezdetén távozott a klubtól, hasonló sorsra juthat Hall és Joyner is, akiknek bár voltak jó meccseik az elmúlt szezonban, igazán emlékezeteset nem nyújtottak.
A legfontosabb igazolás azonban ezúttal is az lehet a klubnál, ha sikerül megtartaniuk az elmúlt évek sikereinek (két bajnoki ezüst, egy szlovák kupa arany) kovácsát, a rendkívül nagy tapasztalattal rendelkező Rón edzőt. Erre meg is van minden esély, hiszen a cseh mester korábban többször elmondta, jól érzi magát Komáromban, s ami ennél is fontosabb, a csapat vezetőségével kiválóan együtt tud dolgozni, hiszen hasonló szellemben gondolkodnak a kosárlabdáról.
A basket.sk szakportálnak Paulik azt is elmondta: már leültek Rónnal a csapat összetételéről egyeztetni, elképzéseléseik körvonalazódnak. Kifejtette: a csapat gerincét fiatal, saját nevelésű játékosok alkotják majd, még akkor is, ha nem sok tapasztattal rendelkeznek, hiszen – mint azt a menedzser aláhúzta – Komárom szerényebb pénzügyi lehetőségekkel rendelkezik.
Paulik az interjúban bírálta a bajnoki rájátszás péntek-szombati rendszerben történő lebonyolítását, valamint kitért a pozsonyi Inter és a Privigye között zajló bajnoki döntő botrányos végkimenetelére, amikor is a privigyei klub nem volt hajlandó kiállni az utolsó mérkőzésekre, így az Inter ölébe hullott a bajnoki cím. Mint azt Paulik kifejtette: szomorú dolog, ami történt, az egyes kluboknak tudatosítaniuk kellene, hogy nem ők diktálják a szabályokat.

lm, felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45559,44929,44748,44320″}