46376

Megalakult a Páva Produkciós Iroda, amelynek célja a Fölszállott a páva 2012-es és 2014-es évadában felfedezett tehetségek utógondozása, egyúttal nemzeti értékeinkre, a zenénk, táncunk egyedi jellegére kívánja felhívni a figyelmet.
Az iroda feladata lesz mostantól a közmédiához érkező megkeresések fogadása, a fesztivál- és rendezvényszervezők részéről beérkező felkérések menedzselése, de kreatív feladataik közé tartozik majd speciális ajánlatok összeállítása is a különböző rendezvényekre.
Scrob Andrea, a Fölszállott a páva felelős szerkesztője mostantól a Páva Produkciós Iroda helyettes vezetőjeként folytatja munkáját. Mint mondta: „a Páva tehetséges fiataljai hatalmas kincseket birtokolnak, a néptánc és a népzene mellett összetartó közösségre, barátokra, tartásra, tiszteletre és egy egészséges adag nemzeti öntudatra is leltek. A versenyzők a Páva színpadára is elhozták a gyűjtőutakon megismert idős mesterek bölcsességét, élettapasztalatát, a társadalmunkat sújtó generációs szakadék feletti híd építésére pedig a 2014-es évadban mi, műsorkészítők is kiemelt hangsúlyt fektettünk. A verseny tartalmat és értéket közvetít, ezt szeretnénk továbbvinni az új produkciós iroda keretein belül is. Könnyen fogyasztható, szórakoztató formában, a magyar televíziózást megelőző képi világgal mutatta meg ezt a kapcsolódást az MTVA, hiszen a cél az volt, hogy az egyébként kiemelkedő nézettségű Fölszállott a páva azokat is megszólítsa, akiktől eddig távol állt a népi kultúra. „
A produkciós iroda pedig ott folytatja, ahol a döntőben abbahagyták, amikor is kisfilmekkel, modern eszközökkel, innovatív ötletekkel mutatták meg hogyan lehet népszerűsíteni a népi kultúrát olyan helyeken, ahova a mozgalom még nem jutott el.
Balogh Júlia, a Fölszállott a páva ötletgazdája, az iroda vezetője hangsúlyozta: „az MTVA nem engedi el a kezét a második évad felfedezettjeinek sem. Segíti őket, hogy minél több helyen felléphessenek, méltó módon képviselhessék a Pávát, és a közmédiát.”
„ – Megpróbálunk a produkcióinkkal piaci értelemben is versenyképesek lenni, hiszen időszerű a kérdés: miért csak popzenészeket közvetítsenek az ügynökségek, amikor a műsor megmutatta, hogy milyen felejthetetlenné tudja tenni egy néptáncegyüttes a különböző rendezvényeket, a családi alkalmakat. Ők ugyanis valódi közösségben élnek, és ezt bárhol képesek megteremteni. A közös ének és tánc örömét hirdetjük a Fölszállott a páva első és második évadának meghatározó személyiségeivel. „ – mondta Balogh Júlia.
A produkciós iroda természetesen nemcsak az elmúlt két évad tehetségeire koncentrál, hanem a Fölszállott a páva sikersorozatának folytatása is a cél: a 2015-ös Páva a gyermekeké lesz, ezért a harmadik évad beharangozása talán még fontosabb feladat.
mtva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45290,44677,44566″}