46548

A Varázskert 2014 című családi nap és turisztikai kiállítás keretében június 21-én nyitotta meg kapuit a Várhosszúréti Turisztikai Látogatóközpont a helyi Jozefína Panzióban.
A turisztikai látogatóközpont azzal a céllal alakult, hogy bemutassa és népszerűsítse a Várhosszúréten, a Rozsnyói-katlanban, illetve a Gömör – Tornai Karsztban található természeti látványosságokat, kulturális-történelmi emlékeket és idegenforgalmi szolgáltatásokat. A központot – melyben turisztikai információszolgáltatás, a karsztvidék látnivalóit bemutató kiállítás, szóróanyagok, előadók, helyi kistermelők és kézművesek termékei várták a látogatókat –, a jövőben előadóterem, környezeti nevelési foglalkozások, természeti iskola céljára is szeretnék hasznosítani.
A létesítményt, a “Pajtaát” Zachariáš István, Kassa Megye alelnöke avatta fel és nyitotta meg. Beszédében őszinte elismerését fejezte ki a szervezők irányába, akik ilyen fajta módon közelítik meg a turizmust, és fejlesztik a falusi idegenforgalmat, vendéglátást. „Nagyon fontosnak tartom azt, hogy az idegenforgalomban az összefogás, az egymás segítése is működjön.
Az idegenforgalom egy olyan terület, ahol nem lehet szólójátékosként működni. Egymást támogatni kell, egymást segíteni kell, és én azt hiszem, hogy itt a faluban több példája van annak, hogy ilyen dolgok működnek. Azt kívánom, hogy úgy tudják egymást kiegészíteni helyi szinten, eme területen működők, hogy az idegenforgalom, a turisták, az ide látogatók javát szolgálja. Sok sikert kívánok” – hangzott el beszédében.
Vele együtt vett részt a rendezvényen Lenka Vargová Jurková, a Kassa Megyei Önkormányzat Kulturális Központjának igazgatónője, aki előadást is tartott, bemutatva a Terra Incognita programot.
A turisztikai látogatóközpontot pályázati pénzből sikerült létrehozni. A támogató – Kárpátok Alapítvány – képviseletében Judita Besenyiová vett részt a rendezvényen. Többek között a partnerek képviselői is jelen voltak a megnyitón, valamint Szabó Ferenc és Szabóné Kémeri Klára, a Vitea Alapítvány menedzserei is részt vettek a rendezvényen.
Szabóné Kémeri Klára kérdésünkre elmondta, hogy a vidék és területfejlesztést elősegítő alapítvány szervezésében is folyik egy uniós pályázat, ahol a turisztikai vállalkozókat fogják oktatni az elkövetkező hónapokban, illetve ehhez kapcsolódóan lesznek különböző szakmai konferenciák is a térségben, mint Magyarországon úgy Szlovákiában is. „Tehát mi minden tekintetben támogatjuk a turizmust, már csak azért is, mert az itteni rendezvénynek a szervezője, illetve tulajdonosa annak a létesítménynek ahol átadásra került ez a nagyszerű építmény, egyik hallgatónk volt a korábbi oktatásaink folyamán. Tartjuk vele is a kapcsolatot, mint ahogy az akkor végzett többi hallgatóval is. Elmondhatom azt is, hogy mára létrehoztuk a Nemzetközi Vállalkozói Klubbon belül a turisztikai tagozatot, akikkel még szorosabbá tettük ezt az együttműködést.”
A 9 órakor kezdődő ingyenes családi nap programjai párhuzamosan több helyszínen valósultak meg a Jozefína Panzió területén. A kertben kaptak helyet a kézművesek, kistermelők, gyermekprogramok, népi játékok, trambulin, íjászat, lovaglás, a Szlovák-karszt Nemzeti Park sátra és a gulyásfőző verseny, csocsó- és röplabda bajnokságok.
Előadásokat hallhattak az érdeklődők a rozsnyói Meterciáról, a rovásírásról, a kaukázusi 2013-as expedícióról. Virtuális sétán vehettek részt a krasznahorkai várban több alkalommal is. Prékop László vetített képes előadása mellett a tornai alapiskola diákjai – a Bódva Színjátszó csoport – adták elő „A kő marad (osztálykirándulás a krasznahorkai várba)” című darabjukat, mely először unalmas osztálykirándulásnak indul, majd tűz tör ki, és megdöbbenti a gyerekeket is. „Tornán csak várrom van. A krasznahorkai vár volt az egyetlen a környéken, amely szépen rendbe volt és nagyon megrendített minket, hogy leégett. A téma évek óta foglalkoztatott minket és úgy döntöttünk, hogy megírjuk a történetet a gyerekek szemével” – tudtuk meg az előadóktól.
A szabadban Farkas Gábor, borzovai fémöntő a gömöri fémöntészetet ismertette meg gyakorlati bemutatóval egybekötött előadásán. „Az öntészet technológiájának a mikéntje – formázás, homokformázás és öntés – lett bemutatva, konkrétan egy Andrássy címer öntése.” – tudtuk meg tőle.
Mindeközben a résztvevők szabadon beszélgettek, ismerkedtek egymással, illetve régi ismerősök találkozása valósult meg. Porubán Ferenc, az MKP rozsnyói járási elnöke a Felvidék.ma portálnak elmondta, hogy leginkább a gyönyörű környezet nyerte el tetszését. Véleménye szerint látni a résztvevők többségén, hogy jól érzik magukat a rendezvényen, mint ahogy ő is, és a jövőben érdemes lesz visszatérni a pajtába.
Az esti órákban a Parádé című cseh feliratos, szerb – horváth – szlovén – macedón film vetítése valósult meg.
A nap végeztével Parditka Józsefet, a Jozefína Panzió tulajdonosát, főszervezőt kérdeztük a rendezvényről: „ A rendezvényünk célja az volt, hogy picikét összefogjuk egyrészt az itteni lakosságot, másrészt, hogy a turizmus terén próbáljuk bemutatni az idelátogató vendégeknek a környékünket, a turisztikai lehetőségeket. A Pajta, a turista központ megnyitása tulajdonképpen arról szólt, hogy ha egy turista eljön a környékünkre, és betoppan ide, mint átutazó turista, akkor egy összefoglaló képet kapjon arról, mi minden van a környéken, amit megtekinthet, felfedezhet, amibe bekapcsolódhat. Reméljük, hogy a rendezvényünknek, igyekezetünknek lesz gyümölcse, és Gömörbe visszatérő vendégeink lesznek. A mai rendezvénnyel szerettük volna bejuttatni az emberek tudatába, hogy itt sok a gyönyörű látni való, hogy ha idelátogatnak, értelmesen tölthetik el az idejüket – turisztikával, történelmi érdekességeket, de akár kulturális műsorokat megtekintve is. Sőt betekintést nyerhetnek az itteni emberek életmódjába.” – zárta beszélgetésünket a tulajdonos.

Az eseményről készült képek megtekinthetők a Képgalériánkban.
BB, Felvidék.ma