46446

A korhatár nem, a műveltségi szint meghatározása alkotmányellenes lehet, vélik egyes szakértők a választási törvény azon módosítása kapcsán, amely a polgármesteri jelöltséget legalább középfokú végzettséghez köti.

Az ellenzék még nem döntött a kérdésben, egyáltalán alkotmánybírósághoz fordul-e, ahogyan azt néhány politikusuk még májusban jelezte.
A módosítás megosztja az ellenzéket, a polgármestereket, és azok érdekvédelmi szervezetének, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) vezetését is.
A parlament május végén a választási kódex elfogadása keretében hagyta jóvá a Smer képviselői csoportjának idevonatkozó javaslatát, melyhez hasonlóval a KDH képviselői is előrukkoltak. E szerint az őszi helyhatósági választásokon már követelmény lesz a polgármester-jelöltek középfokú műveltsége, amely legalább két éves tanonciskola elvégzését jelenti.
A Smer és a KDH politikusai azzal érveltek a javaslat parlamenti vitájában, hogy polgármesternek lenni felelősségteljes posztot jelent, közpénzek kezelésével, végrehajtói hatalommal jár, ezért nem tölthetik be írástudatlan emberek.
Az egyik javaslat-beterjesztő, Ľubomír Petrák (Smer) nem vonta kétségbe azt a jogot, hogy bárki jelöltetheti magát polgármesternek, de meggyőződése, hogy a jelölt személyének bizonyos feltételeket teljesítenie kell. „A demokrácia nem arról szól, hogy mindenki azt csinálja, amihez nem ért” – tette hozzá.
A módosítás egyik legélesebb bírálója Martin Poliačik (SaS) volt, aki szerint épp a leggyengébbeknek árt a legtöbbet a törvény, azoknak az ügyes embereknek, akiknek nem volt lehetőségük formális műveltséget szerezni, de képezték saját magukat.
Daniel Lipšic (független) viszont egyértelműen diszkriminatívnak, ezért alkotmányellenesnek tartja a törvény ezen passzusát. Az ő felfogásában az embereknek joguk van arra, hogy a polgárok azt válasszák meg, akit szeretnének, akár még egy analfabétát is.
„Ez nem alkotmányellenes, mint ahogyan nem alkotmányellenes az sem, hogy a polgármesterjelöltnek legalább 25 évesnek kell lennie” – véli vele ellentétben Pavol Zajac (KDH).
Jakab Elemér (Most-Híd) elmondása szerint valahol társadalmi elvárás, hogy a polgármester ne legyen írástudatlan, s így van ezzel a képviselők jelentős része is. Az előirányzott műveltségi követelménynek pedig az eddigi jelöltek közel 100 százaléka is megfelelt, tehát nem valami különleges elvárásról van szó. Ő maga a javaslatról szóló szavazásakor tartózkodott. Szerinte, hogyha a korhatár lehet kirekesztő tényező közéleti funkciók betöltésénél, akkor a műveltségi szint követelménye nem biztos, hogy diszkriminációt jelent, azaz alkotmányellenes.
Miközben a ZMOS elnöke hallgat, Michal Sýkora, a ZMOS korábbi elnöke úgy véli, ha a parlamenti képviselők a polgármestereknek középfokú végzettséget fogadtak el, saját maguk számára a felsőfokú végzettség kritériumát kellene megszabniuk.
Marián Giba alkotmányjogász tovább megy: a műveltségi szint akármilyen meghatározása az alkotmánybíróságon végzi, mert az általános választójog elvének megsértéséről van szó.
Robert Kaliňák belügyminiszternek sincsenek kétségei a felől, hogy ez a jogi norma az alkotmánybíróságra kerülhet, de így legalább egyszer s mindenkorra tisztázódik az embereket régóta foglalkoztató kérdés.
Peter Pollák romaügyi kormánybiztos tisztában van vele, hogy néhány roma polgármester is ihlette az említett szabályozást, de szerinte a csak alapműveltséggel rendelkezők száma nem haladja meg az ötöt.

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46058″}