46448

A Zempléni Református Egyházmegye második alkalommal szervezte meg az Egyházmegyei Nap elnevezésű rendezvényét június 14-én Örösben.

Az alkalom célja a találkozás volt, vagyis, hogy az egyházmegye területén lévő 20 anya- és 18 leányegyházközség tagjai találkozzanak egymással, valamint, hogy az egyház kilépjen a templom falai közül és – szó szerint – utcákon és tereken, énekszóban, bábjátékban, vagy éppen nagyszínpadon elhangzó igehirdetésben tegyen bizonyságot Uráról.
A hivatalos megnyitó csupán tíz órától kezdődött, de a parókiakertbe már jóval korábban érkeztek a gyülekezeti főzőcsapatok, hogy a bográcsételek az ebédre és a meghirdetett főzőversenyre elkészüljenek.
Az alkalmat Molnár Elemér, a Zempléni Református Egyházmegye esperese nyitotta meg, majd Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke Ézs 25,6-9 alapján hirdette a nyitó áhitaton Istenünk üzenetét. Ezt követően Kiss Miklós lelkipásztor, a helyi gyülekezet nevében és Horváth Gyula, polgármester, az alkalomnak helyet adó település, Örös nevében köszöntötte a szép számmal egybegyűlteket.
46448 13A megnyitó után a nagyszínpadon a kisgéresi Mustármag bábcsoport Sámson és Delila előadását adta elő és a kultúrházban kerekasztal-beszélgetésre került sor egyházunk elöljáróinak a részvételével, akik egyházunk jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. Ezzel a beszélgetéssel szinte egy időben komolyzenei koncert kezdődött a református templomban Nyéky Miklós kassai lelkipásztor, zongorán és Járosi Sztella fuvolán játszott sokak örömére.
46448 3Időközben a bográcsételek is elkészültek, s egymást kínálgatva, kóstolgatva, egy nagy terített asztallá alakult az örösi parókiakert, hiszen aki a programhelyszínről ide érkezett, azt érezhette, hogy igazi szeretetvendégségbe csöppent, hiszen egymás főztjét kóstolgatva, egymás asztalához leülve találkoztak, beszélgettek egymással a különböző helyekről érkező gyülekezeti tagok.
A délutáni program a nagyszínpadon kezdődött a gyülekezeti kórusok bemutatkozó szolgálatával; a kisgéresi, perbenyiki, kistárkányi, örösi és a kiskövesdi kórus dicsérte énekszóban az Urat. A kórusok előadása alatt a kultúrház nagytermében előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők: Furik Csaba Egyházunk a XX. század történelmi viharaiban címmel tartotta meg előadását. ThDr. Rácz Jolán a református egyház diakóniai tevékenységét mutatta be előadásában; Tóth Zsuzsanna a Református Cigánymisszió képviseletében érkezett az Egyházmegyei Napra és szólt a cigányság körében végzett szolgálatukról. Dr. Fodor Ferenc a Himnusz teológiai üzenetéről beszélt a jelenlévőknek.
46448 1A délutáni evangelizációt megelőzően, az egyházmegye Reforgó ifjúsági zenekara csendesítette el az egybegyűlteket, hogy kellően nyitott szívvel tudjunk figyelni Urunk üzenetére, amit Almási Ferenc, a miskolci Deszkatemplom lelkipásztora tolmácsolt felénk. A nap záró programja a beregszászi Hajnalcsillag zenekar koncertje volt, amelyen a kárpátaljai testvérek szinte továbbvitték az igehirdetésben elhangzottakat, hiszen énekeikkel hirdették, hogy van remény a mi Istenünk által.
Mindezen programok mellett a gyülekezetekből érkező ifjúsági csoportok métabajnokságban is összevethették erejüket, ügyességüket. A gyülekezetek által készített bemutatkozó tablókat szemlélve, egy átfogó képet lehetett kapni az egyházmegye gyülekezeteinek történelméről, vagy éppen szolgálataikról.
46448 8A legkisebbeket az óvodakertben egész napos foglalkozásokkal várták, de az íjaszatot is – akár korhű ruhákban – ki lehetett próbálni. Az egyháztáji kirakodó vásáron, amelyre a gyülekezetek saját termékeiket, kézműves dolgaikat, vagy éppen finomságaikat hozták, ugyancsak kedvükre nézelődhettek az érdeklődők, az Örösbe ellátogatók, akiknek még a hirtelen jött eső sem szegte kedvét, hiszen azt érezhették, hogy jó együtt lenni, jó egymással találkozni, jó közösen hálát adni a mi megtartó Istenünknek.

Forrás: refzem.eu
Fotók: Asszonyi Eszter / Györky Marián {iarelatednews articleid=”46171,46059″}

46448 246448 546448 646448 746448 946448 1046448 12