46944

Megjelent Vadkerti Imre Sólyomszárnyán című önálló albuma. A Cd 10 dalt és egy bónuszt tartalmaz, ami válogatás az elmúlt évek rockoperák dalaiból és színházi előadásaiból.
„Régóta terveztem ezt a lemezt, hogy legyen egy saját, önálló albumom. Ez az első hivatalos szólóalbum, amit kiadtam. Természetesen ott van a Kormorán, és számos albumon is szerepelek, mint énekes, de ez más” – válaszolt kérdésünkre Vadkerti Imre.
A korongra igény volt a rajongók részéről. „Folyamatosan kérdezték a koncerteken, hogy az énekelt dalokat CD-n is megvannak-e. Erre most már igennel tudok felelni” – mondta örömmel az énekes, aki azt is elárulta, hogy bónusz dal a Hazám, hazám, ami a kedvenc dala.
A korong címe is sokatmondó. „Azért kapta a Sólyomszárnyán címet, mert a dalok magyarosak, a sólyom a turul megfelelője és a szabadság szeretetét jelképezi” – magyarázta a gútai énekes.
A megjelenés idejében az István a király által ismerté vált Vadkerti Imre épp Amerikában turnézott immár harmadikVadkerti Imre Fehér Nóra és Vermes Balázs a minnesotai magyarokkal alkalommal. „A három hét alatt összesen kilenc koncertet adtunk Fehér Nórával, a Kormorán énekesnőjével. Velünk volt Vermes Balázs gútai néptáncos is, aki a koncertek után táncházat tartott az ott élő magyaroknak. Bejártuk Kanada egy részét és az Egyesült Államokat is úgy, mint Torontó, Chicago, Miami, Minnesota, Cleveland és még sorolhatnám, közel 9000 km-t vezettünk. Nagyon jó volt a fogadtatás, a közönségnek tetszett és ősszel visszavárnak” – mesélte élményeit Imre.
Tervben van egy másik album is, ami saját dalokat tartalmaz majd. Ez is készül már, de a megjelenés időpontja még nincs, egyelőre dolgoznak az albumon.

AK, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”41568,32342″}