Zselíz és polgárainak egyik legérzékenyebb pontja és mondhatni szívügye a szebb napokat is megélt Esterházy kastély sorsa. Teljesen jogosan, hiszen az előkelő múltú, impozáns épület ma hozzá méltatlan körülmények közt sínylődik. Ennek a problematikáját egy korábbi írásunkban már kielemeztük, ezért más megközelítésből szeretnénk bemutatni a város kultúrkincseit. Jogosan feltehető a kérdés: Az Eszterházy kastélyon kívül vajon van más kulturális öröksége Zselíznek? A kérdés akár költői is lehetne, vagy provokáló, de attól tartok mégsem az. Ugyanis sok zselízi sincs igazán tisztában azzal, hogy a kastélyon kívül milyen értékek rejlenek a városka territóriumában. Ennek fényében egy virtuális sétára invitáljuk meg, kedves olvasó, hogy portálunkkal együtt barangolja be ezeket a helyeket, a Garam-mente szellemi örökségét.
Elsőként kell megemlíteni a kastélyhoz tartozó és sajnos hasonló állapotban lévő Esterházy-kriptát, mely a katolikus temetőben található. Ebben az Esterházy család mintegy 11 tagja alussza örök álmát. A legismertebb zselízi gróf, a kastély építője és az uradalom kiépítője ugyan nem itt van nyugalomra helyezve, de bizonyítja szoros kötődését a településhez, hogy végrendelkezése szerint teste Galántán, szíve viszont a szóban forgó kriptában nyugszik. Korábban még legalább évente egyszer, mindenszentek napján itt tartották az ünnepi szentmisét, mára viszont ezek rendre elmaradoztak, jelenlegi fenntartója az önkormányzat, azon belül is a Városi Múzeum, mely lehetőségeihez mérten a nyilvánosság rendelkezésére bocsájtja a nemesi család nyughelyét, anyagi forrásai viszont meglehetősen gyérek, hogy méltóképpen karban is legyen tartva az objektum. Állapota finoman szólva is hagy némi kívánni valót maga után, vakolata omladozik, a teteje több helyen beázik, ami miatt záros határidőn belül kritikussá válhat az állapota. Mindenki sajnálkozik felette, de érdemi előrelépés sok éve nem történt, vajon fog jönni a sült galamb?
Másodikként említendő a híres bécsi cukrász, Franz Sacher egykori szolgálati háza, a Sacher- vagy más néven Magyar Ház. A kastélytól csak pár lépésnyire fekvő épület nem csak otthonául szolgált a neves torta feltalálójának, de fia, Eduard e falak közt látta meg a napvilágot. Később ő volt az, aki megalapította a szintén nagy hírnévre szert tevő Sacher szállodalánculatot. Az épület jelenleg a Csemadok helyi alapszervezetének a tulajdonát képezi, és otthont nyújt a városban működő magyar civil szervezeteknek. 
Ezek szívükön viselik az épület sorsát, és folyamatosan építik, szépítik azt. Rendszerint nyilvános rendezvények zajlanak jóvoltukból, ami által rendre élettel telik meg a tér. Jóhiszen van mit még tenni a teljes rekonstrukcióhoz, de senki sem kívánhatna ettől méltóbb kultuszőrzést. Bárcsak a kulturális örökségek mindenütt ilyen törődésben részesülnének.
Hasonló hagyománykultusszal bír az úgynevezett Baglyos ház is, ami egy nyáron keresztül otthont adott a híres bécsi zeneszerzőnek, Franz Schubertnek. Tán ő az, akit senkinek sem kell különösebb képpen bemutatni, hiszen a legnagyobb tradícióval rendelkezik a zselíziek körében. Ott tartózkodását és kapcsolatát a várossal többen is feldolgozták már (a legismertebb Horváth Géza 2000-ben megjelent könyve Francz Schubert Zselízen címmel).
De a városban működő két énekkar és a művészeti iskola is az ő nevét viseli. Korábban a város egyetlen hotelje is róla volt elnevezve, az azóta üzletközponttá alakult épület tetején már csak az egykori névtábla hirdeti ezt. A Baglyos ház jelenleg városi múzeumként és Schubert emlékszobaként működik. Az épület-komplexum előtt pedig Schubert bronzszobra figyelmeztet az épület patinás jellegéről. Érdekesség, hogy ez a szobor viszonylag új keletű. Hasonló bronzszobor sokáig az Esterházy-parkot díszítette, ám a ’90-es években – vélhetően színesfémtolvajok – eltulajdonították, oszlopos (hűlt) helye viszont még megtalálható.
Virtuális sétánk következő állomáshelye a 14. századi Szent Jakab-templom, melyet az a Becsei Vesszős György építtetett, aki az akkori magyar király, Nagy Lajos szolgálatában állt, s követte őt pl. a nápolyi hadjáratba is. A legenda szerint az ott szerzett zsákmányát egy antik római koporsóban csempészte haza, ám megbánta az ott elkövetett bűneit, aminek jeléül többek közt templomot építtetett a birtokán. Az említett szarkofágot is itt helyezte el oltár gyanánt. Életét, vívódásait és bűnbánatát több freskó formájában is megörökítette, amik közül mára sajnos csak három maradt fenn. 1945-ben a visszavonuló német haderő felrobbantotta a templom tornyát, ezzel szinte megsemmisítve a szakrális objektum háromnegyedét, mellyel együtt a felbecsülhetetlen értékű freskók is elpusztultak. A háborút követő időszakban ugyan újjáépítették, de mint tudjuk, ez az időszak nem kedvezett túlságosan a klerikális dolgoknak, így az eredetiségre minimális igénnyel, modern (szocreál, merev vonalak, ‘brezolit’ stb.) köntösbe öltöztették a gazdag hagyományú épületet. Az eredeti állapotok visszaállítása azóta is váratnak magukra, viszont az értékeit, múltját oly könnyen feledő korszellem egyre kevesebb reményt ad ennek megvalósulására. Már az is hatalmas eredménynek számít, hogy a helyi közösség saját kezébe véve, önszervezve látott neki a további romlás megakadályozásához, és kicserélte a tetőszerkezetet. Bárcsak a jövőben egy korhű rekonstrukció is megvalósulhatna…
A sorozatot folytatjuk.
Csonka Ákos, Felvidék.ma
