A fiataloknak szóló, államilag dotált hosszú lejáratú jelzáloghitelt július elsejétől szeptember végéig legfeljebb 1067,30 eurós havi jövedelem mellett lehet igénybe venni.

Azok, a  35 éves kort még nem betöltött fiatalok, akik július, augusztus és szeptember hó folyamán ezt a hitelformát szeretnék igénybe venni, nem kereshetnek havi szinten 1067,30 eurónál többet. A házastársak és élettársak esetében ez az összeg  természetesen megkétszereződik: 2134, 60 eurót tesz ki, amely a közösen szerzett átlagjövedelemhez igazodik. Abban az esetben, ha az egyik fél gyermekgondozási szabadságon van, s nincs jövedelme, a másik fél előző évi átlagbére elérheti az egy főre meghatározott határ kétszeresét. E tekintetben nem minősül jövedelemnek a doktori tanulmányokat végzők ösztöndíja, a tartásdíj és a napidíj. A törvény értelmében a jövedelemhatár negyedévente változik. Az államilag dotált jelzáloghitelt az igényelheti, akinek a jövedelme nem haladja meg az előző negyedéves átlagbér 1,3-szorosát(esetünkben ez a januártól márciusig terjedő időszak). A fiataloknak szóló jelzáloghitel igényléséhez szükséges jövedelemhatár hagyományosan április és június között emelkedik, ennek az az oka, hogy ekkor veszik figyelembe az év végi átlagbért, ekkor szokták fizetni a magasabb összegű jutalmakat, illetve a 13. havi fizetést. A fiatalok részére szóló jelzáloghitelt a 18 és 35 év közötti korosztály tagjai igényelhetik, a maximális hitelösszeg 50 ezer euró, legfeljebb azonban az adott ingatlan értékének a 70 százaléka. A normál hitelhez képest a hitelkamat 3 százalékkal alacsonyabb (2 százalékot az állam, 1 százalékot a bank vállal át), a hitel futamideje 5 év. Amellett, hogy a fiatalok pénzt takarítanak meg, gyermek születése esetén lehetőség van arra, hogy a hitelt igénybe vevő fiatalok két évig csak a törlesztőrészletek felét fizessék, illetve a a tőketartozás törlesztését erre az időre felfüggesszék.

SME/Felvidék.ma