47271

A Szövetség a Közös Célokért társulás a II. Martosi Szabadegyetem idején tartotta meg éves közgyűlését július 12-én. A Duray Miklós vezette társulás a hatékonyabb működés érdekében módosította az alapszabályát, és tisztújítást tartott.

Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója beszámolt a SZAKC tevékenységéről és gazdálkodásáról a legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszakban. Beszámolóját ITT>>>olvashatják el.
Balogh Gábor az Ellenőrző Bizottság tagjaként tartott beszámolót arról, hogy a bizottság áttekintette a SZAKC működését és gazdálkodását.
Duray Miklós, a SZAKC elnöke javaslatot terjesztett elő az alapszabály módosítására. Kifejtette, az alapszabály több pontja betarthatatlan, például az, hogy a 17 tagú elnökség csak akkor határozatképes, ha mind a 17 tag jelen van, és a döntést konszenzussal hozzák meg. Továbbá a 17 tagszervezet által delegált küldöttekből álló közgyűlés csak akkor határozatképes, ha a szervezetenként delegált 3 küldöttből legalább 2 jelen van, és konszenzussal hozhatnak csak határozatot. A társulás alapításakor, 2001-ben ennek a szabálynak volt létjogosultsága, hiszen az öt szlovákiai magyar országos szervezet esetében fontos volt, hogy a döntések konszenzussal szülessenek.
A módosítási javaslat értelmében a SZAKC szervei – mint más szervezetek esetében – akkor határozatképesek, ha a tagok több mint fele jelen van, és többségi szavazással hoznak döntést, kivéve a tag kizárását a jogi személyek társulásából, amihez kétharmados többség szükséges.
Duray Miklós szólt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) Kárpát Haza Programjáról, mely új lehetőségeket nyit a nemzetpolitikában a hálózatok építésére. A SZAKC szeretne hozzájárulni ehhez, s ezért fontos, hogy megnyílt a társulásban a tagfelvétel. „Ezek a szervezetek akkor tudnak jól összekapcsolódni, ha van közöttük egy koordináló szervezet, így leszünk képesek jó programokat megvalósítani” – hangsúlyozta Duray.
Pék László hozzászólásában ehhez kapcsolódva elmondta, fontos, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által meghirdetett programban Felvidék is kellő súllyal vegyen részt. “A programok szakmaiságát kell szem előtt tartani, s konkrétan a szórványkollégium programot emelném ki, amely területen Felvidék és Erdély problémái csak részben hasonlóak” – hangsúlyozta Pék.
A közgyűlés javaslatot tett a tisztségviselőkre Duray Miklós elnök, az alelnökök Ladányi Lajos és Mézes Rudolf személyében. Az igazgatói poszttal továbbra is Pogány Erzsébet megbízását javasolják. A tisztségekről az első elnökségi ülés dönt majd. Az Ellenőrző Bizottság tagjainak Balogh Gábort, Szetyinszky Veronikát (elnök), Baranyai Anna Ilonát választották meg.
A társulás alapító szervezeteit az Elnökségben a Csemadok – Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szervezet részéről Bárdos Gyula; a Magyar Közösség Pártját Duray Miklós képviseli; a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége képviselője Mézes Rudolf; a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségét Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségét pedig Csémi Szilárd képviseli.
További tagszervezetek képviselői az Elnökségben az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulásból Knirs Imre, a párkányi LIMES – ANAVUM Regionális Honismereti Társulásból Dániel Erzsébet, a királyhelmeci Rákóczi Baráti Körétől Pásztor István, a Zoboralja Közhasznú Társulástól Ladányi Lajos, a hidaskürti Cservenka Alapítvány részéről Cservenka János, a komáromi Kárpátia Sport polgári társulásból Pallag György, a peredi Mátyusföldi Nagycsaládosok Egyesületéből Pásztor Csaba, az ipolysági Palóc Társaságból Z. Urbán Aladár, a kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulásból Papp Sándor, a lévai Reviczky Társulásból Wirth Jenő, a budapesti Széchenyi Társaság részéről Rubovszky András, a Via Nova ICS-től Gubík László.
A jövőben minden évben valamelyik tagszervezet jelentős rendezvényével összekötve szeretnék tartani a közgyűlést és az elnökségi üléseket.
Ladányi Lajos alelnök elmondta, szívesen vállalják Alsóbodokon a házigazda szerepét. „Szükség van arra, hogy a társuláson belül a tagszervezetek az egyes tagokkal is jobban megismerkedjenek, s meg tudják határozni, hogy ki milyen konkrét területen tudja a szövetség munkáját segíteni.
A közgyűlésre érkezett tagszervezetek küldöttei meglátogatták a tábort, s a baráti beszélgetések alkalmával megállapították, hogy az idei Martraszállást is sikerrel vették a Via Nova Ics tagja, mely szervezet a SZAKC egyik tagszervezete.
Az együttműködést erősítve az est folyamán a Szövetség a Közös Célokért társulás fogadást adott a Szabadegyetem szombati vendégeinek.
Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”40815″}
47271 147271 247271 3