bethlen-gabor-alap

Közel 15,5 milliárd forintból gazdálkodott tavaly a határon túli magyarokat támogató Bethlen Gábor Alap az előző évben mintegy 15,5 milliárd forintból gazdálkodott, derül ki az alap Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes által beterjesztett beszámolójából, amelyet az Országgyűlés honlapján hétfőn tettek közzé. Többek között több mint 800 milliót fordítottak oktatási és nevelési támogatásokra a Felvidéken.
Az alapból folyósított támogatások 88,2 százalékát határon túli szervezeteknek, illetve magánszemélyeknek utalták ki. A 11,8 százalékos arányt képviselő belföldre folyósított támogatás döntően két fő programból állt. Egy részét a Határtalanul! program keretében magyar iskoláknak nyújtott támogatás. Másik részét pedig a Magyarság Háza program támogatása teszi ki
Oktatási-nevelési támogatásokra 4,42 milliárdot különítettek el, ebből Erdély 2,69 milliárddal, Felvidék 815 millióval, Vajdaság 446,2 millióval, Kárpátalja 330 millióval, Horvátország 17,5 millióval, Muravidék 6,6 millióval részesedett. A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra 473 millió jutott. Az összegzés szerint a tanulmányi kirándulások 61 százaléka Erdélybe, 20 százaléka Kárpátaljára, 14 százaléka Felvidékre, 4 százaléka Vajdaságba és 1 százaléka a Muravidékre irányult.
Az alap támogatta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem fejlesztését, melyre összesen 1,38 milliárd forintot fordítottak, a budapesti Magyarság Háza nemzeti identitás kiállítása, látogató- és oktatás-módszertani központja kialakítására, valamint felújításokra 723 milliót különítettek el. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működésének és infrastrukturális fejlesztésének támogatására félmilliárd forintos keret jutott, az erdélyi magyar középiskolai oktatási intézmények fejlesztési célú támogatásához 200 millió forinttal járultak hozzá. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács kiemelt programjai megvalósításához 365 millió forintot különítettek el.
A tavalyi évben a Magyarság Háza programtámogatására 939 millió, míg a nemzeti jelentőségű intézmények támogatására 5,9 milliárd forint jutott. Utóbbin belül Erdély 3,64 milliárdot, Kárpátalja 1,23 milliárdot, Vajdaság 518 milliót, Felvidék 319,2 milliót, Muravidék és Horvátország összesen 21 millió forintot kapott.
Az előző évvel azonos összegben, 810 millió forintban határozták meg az alap működtetésével kapcsolatos kiadásokra fordítható összeget. A beszámolóból kiderül, hogy az alap év végi maradványa 665,6 millió forint, amely az 1,5 millió forintos bevételi túlteljesítésből, és a 664,1 millió forintos kiadási megtakarításból keletkezett.

mti, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”44664,43765,42010″}