47377

Újabb elismeréssel gazdagodott a gútai Telekes Péter, aki a budapesti Vígszínház művésze. „A kiscsillag is csillag” díjat idén a felvidéki fiatal és tehetséges színész vehette át Az álomkommandóban nyújtott alakításáért.
„A kiscsillag is csillag” díjjal járó emlékgyűrűt Szatmári István emlékére felesége, Szatmári Liza alapította. Szatmári István 1951-ben szerződött a Vígszínházhoz, melynek haláláig tagja volt, és fanyar humorával számos epizódszerepben nyújtott feledhetetlen alakítást.
Telekes Péter 1982-ben Gútán született, 2005-ben szerzett színészdiplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László és Forgács Péter osztályában. Harmadéves korától játszott a Vígszínházban. 2005-től 2008-ig a Vígszínház, 2008-tól 2011-ig a Bárka Színház tagja volt. 2011-től újra a Vígszínház társulatát erősíti.
A színházi szereplései mellett a Jóban rosszban sorozatban is feltűnt 2011-ben, ahol a drogproblémával küzdő fiatalPopfesztivál 40 szerepét játszotta. Az Állomás magyar sorozatban 2008 – 2011 között Ervinke szerepében láthatták a nézők. A Noé bárkája filmben 2007-ben, majd az East Side Stories magyar játékfilmben 2010-ben szerepelt.
Az elmúlt években már többször elismerték tehetségét. 2010-ben Ararát-díjat kapott (II. helyezett) Bárka Színháztól. 2012-ben pedig Junior Prima Díjban részesült, és ugyanebben az évben megkapta a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt is.
A Szász János által rendezett Az álomkommandó drámában a II. Belügyi Biztos szerepébe bújt.
A közönség legközelebb szeptemberben a Michal Dočekal által rendezett Jóembert keresünk című zenész színműben, majd októbertől az Eszenyi Enikó rendezte Popfesztivál 40 című előadásban láthatja Telekes Pétert. Mindkét előadás a Vígszínházban lesz.

AK, Felvidék.ma