47085

Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kötődve Pécs városa idén is megszervezi a Magyarok Kenyere Ünnepet. A program során elkészítik a Magyarok Kenyerét. Az elmúlt években több külhoni magyar település, civilszervezet és magánszemély csatlakozott a kezdeményezéshez. A Felvidék.ma értesülései szerint az elmúlt évben közel 80 felvidéki község, csoport, valamint magánszemély adakozott alapanyaggal a Magyarok Kenyeréhez. A magyarországi szervezők ezt a hagyományt szeretnék az idén folytatni. Ehhez csatlakozva adta ki Őry Péter, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke az alábbi közleményt.
Pécs Város Önkormányzata az idén negyedik alkalommal hirdette meg a Magyarok Kenyere Programot, amely a nemzeti összetartozás méltó jelképe lett az elmúlt három évben. A program az augusztus 20-ai ünnepségek egyik központi eseményévé nőtte ki magát.
Pécs város polgármestere, Páva Zsolt a korábbi évekhez hasonlóan az idén is az MKP-hoz fordult, és a rendezvény új évadának sikeres megvalósítása érdekében kéri a felvidéki magyarság közreműködését, a búzaadományok felajánlását és eljuttatását Baranya megye központjába, ezzel is elősegítve a nemzeti összetartozás erősítését.
A polgármester elmondta, hogy a magyarok körében érződik a nagy tisztelet és szeretet a kezdeményezés iránt. Ezért is szeretnék a hagyományt tovább folytatni. Páva Zsolt hozzátette, hogy a magyarok kenyere üzenete továbbra is az összetartozás erősítése.
A pécsi augusztus 20-ai ünnepség keretei között megrendezett Magyarok Kenyere Ünnepén az összegyűjtött búzából megsütött pékáruk kerülnek a középpontba, a nemzet egységét, az összetartozást szimbolizálva.
Idén (mint, ahogyan már 2013-ban is) a Magyarok Kenyere programból adhatják az augusztus 20-ai Szent Jobb Körmenet kenyerét. Ezen kívül megsütik a pécsi ünnepségen megszentelésre kerülő nagy és kisebb kenyereket, illetve a több ezer cipót is. Utóbbiakat az augusztus 20-ai pécsi Magyarok Kenyere Ünnepén fogja árulni a Pécsi Jótékony Nőegylet. A befolyt összegből a Nekem Nincs Ebédem programot támogatják, mellyel segítik a rászoruló gyermekek étkezését.
A cipókból befolyt adományok karitatív célra fordításán túl a megmaradt lisztet a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel.
A Magyar Közösség Pártja örömmel tesz eleget a felkérésnek, és csatlakozik a rendezvényhez. Ennek megfelelően arra kérik a dél-szlovákiai gazdákat és mezőgazdasági vállalkozásokat, illetve önkormányzatokat, hogy az idei terméséből szimbolikus mennyiséget, 5-10 kilogrammnyi búzát juttassanak el legkésőbb 2014. július 31-ig a párt pozsonyi székházába (Magyar Közösség Pártja, Čajakova 8., Bratislava, 811 05), hogy a programot meghirdető önkormányzattal együttműködve, 2014. augusztus 1-jén el tudják juttatni adományukat Pécsre.

Felvidék.ma
Fotó: Szökőcs-Mohács
{iarelatednews articleid=”41211,41090,40475″}