47281

A Gombaszögi Nyári Tábor politikai és közéleti előadásainak palettáját a szervezők igyekeznek évről évre sokszínűbbé és izgalmasabbá varázsolni.

Idén, július 15.-20. között a krasznahorkaváraljai kemping ismét hangos lesz a két felvidéki magyar párt – immár ötödik – vitájától, európai parlamenti képviselők beszámolóitól, valamint választ kaphatunk megannyi kérdésre, ami Bárdos Gyulával, az ukrajnai válsággal, esetleg a női kvótákkal kapcsolatban merül fel bennünk. A politikán túl pedig a slam poetrytől a filozófiáig minden terítékre kerül. Csak győzzünk válogatni!
Az idei Tábor változatos előadássorozata az OTP Nagysátor alatt veszi kezdetét. Szerda délelőtt Varga Péter és Václav Tamás – a Felvidék Szépe két megálmodója és megvalósítója – sztereotípiát rombol: egy szépségverseny nem csupán a külcsínyről szól. A beszélgetésre hivatalos a 2014-es szépségkirálynő, Vasmera Katalin, valamint a két udvarhölgy, Juhász Orsolya és Kamocsai Dóra is.
A nap késő délutáni óráiban a Kissátor biztosít helyszínt némi csodabogár-taposásra, vagyis az előítéletek elleni harcra. Megtudhatjuk, hogyan kerül egy kalap alá a gender-kérdés az antikapitalista és antiautoriter küzdelmekkel. Hogy létezhet-e személyes autonómia egy egyenlő és erőszakmentes világban, arra a Mi a Queer? című előadáson keressük a választ.
Csütörtökön a Nagysátor árnyékában ismét a hölgyeké a főszerep. Bolemant Lilla, a Kerekasztal Női és Gyermek-esélyegyenlőségi Munkacsoportjának vezetője felvidéki művészekkel beszélget arról, hol a helye a nőknek a kultúrában. Bárczi Zsófia író és irodalomtudós, Deák Renáta műfordító, valamit Mayer Éva képzőművész beszél lehetőségekről, akadályokról és az elismeréshez vezető útról.
A Nyitott Társadalomért Alapítvány és a pozsonyi KC Dunaj igazgatói, Marek Kapusta és Bindics Gábor csütörtök délután mutatják be legújabb kezdeményezésüket, ami a Yes we are open! címet viseli. Közös projektjükről Tokár Géza faggatja a két alapítótagot.
Pénteken a pozsonyi Comenius Egyetem Magyar Tanszékének professzora, Mészáros András látogat el a táborba, hogy alkalmazott filozófiával kapcsolatos érdekességeket osszon meg a kíváncsi fülekkel. Az előadás alapgondolata: Ismerd meg önmagad! A tanár úr ezen kívül a gender ideológiáról is beszélget Szapu Mariannával, Hodossy Katalinnal és Bolemant Lillával ugyanezen a napon.
Az előző évekhez hasonlóan a táborban ismét szerepet kapnak a közönségtalálkozók, melyekhez a Sárga Szamár Sátor biztosít kellemes atmoszférát. A Nemulass és a MadDogX zenekarokkal pénteken és szombaton, a koncertek előtt találkozhatnak az érdeklődők.
A rendszerint színházi előadások helyszínéül szolgáló Szalmaszínház “falain” belül szombaton újra színpadra lép a slam poetry néhány neves művelője: Simon Márton, Pion István és Csider István Zoltán. Sőt! A bátrabb amatőrök akár ki is próbálhatják, milyen közönség előtt szabadjára engedni gondolataikat.
A S/z/lomarát Polgári Társulás lelkes aktivistái minden hónapban, rendszerint a Pozsonyi Magyar Intézetben tartják meg kétnyelvű beszélgetős estjeiket. A táborban a szlovák–magyar vegyes házasságról, gyereknevelésről, családi életről beszélget Lucia Satinská, a társulás elnöke Petra Nagyová Džerengová írónővel, Pozsony alpolgármesterével és Bolemant Éva írónővel, a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás képviselőjével.
A Tábor utolsó napja, július 20-a többek között az összetartozás és összefogás jegyében fog telni. A táborozók élőlánccal kísérlik meg körbeölelni Krasznahorka várát, ezzel is szimbolizálva a fent említetteket. Aki részese szeretne lenni a Guiness-rekord kísérletnek és egy maradandó nyári élménynek, látogasson el az idei Gombaszögi Nyári Táborba!
További információkat a tábor honlapján vagy a rendezvény facebook oldalán találhatnak az érdeklődők.

gombaszög, bzs/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47280,47276,47242,47198″}