47476

Valószínűleg új jelölttel állnak elő augusztusban a kereszténydemokraták az Állami Számvevőszék élére. A SITA hírügynökség értesülései szerint Pavol Hrušovský, a KDH parlamenti képviselője lenne a jelölt, aki sikertelenül pályázott a köztársasági elnöki tisztségre.
Hrušovský jelöltségét, aki a sikertelen államfőválasztás után lemondott a parlamenti frakcióvezetői posztjáról, állítólag a párt augusztusi elnökségi ülése hagyja jóvá. Pavol Belinský, a párt alelnöke szerint azonban a KDH-ban még hivatalosan nem tárgyaltak a kérdésről.
Az értesülések szerint Hrušovský a Smer-SD támogatását is megnyerhetné. Renáta Zmajkovičová (Smer-SD) parlamenti alelnök szerint a kormánypárt megvárja, amíg a kereszténydemokraták hivatalosan is előterjesztik a jelöltjüket. Amint azt Zmajkovičová kifejtette, Hrušovský a parlament kétszeres elnökeként rendelkezik kellő tapasztalattal, így jó jelölt lenne. Mint mondta, a Smer-SD a kormányalakítás után megígérte, hogy a szóban forgó tisztség az ellenzéket illeti. „Kifogásaink voltak azonban az ellenzék eddigi jelöltjeivel szemben” – fogalmazott az alelnök asszony.
A KDH jelöltje az utolsó szavazáskor Maroš Žilinka ügyész volt, akinek a jelölését több ellenzéki párt is támogatta. A Smer azonban megüzente, hogy nem választják meg Žilinkát, és elutasította a nyilvános szavazást is. Az SDKÚ-DS, a KDH és a Most-Híd ezt követően 2013 májusában a szavazás előtt visszaléptette a jelöltjét, aki a tisztség egyedüli egyetlen jelöltje volt. Akkoriban Ján Figeľ, a KDH elnöke azt nyilatkozta, megvárják, amíg Pavol Paška házelnök új választást hirdet, csak ezután ülnek le tárgyalni, hogy a jelöltjük támogatást nyerjen.
Robert Fico kormányfő még a 2012-es parlamenti választást követően ígérte meg, hogy a Számvevőszék elnöki tisztsége az ellenzéket illeti. A választási egyezség alapján a jelöltet az SaS adta volna, ám a párt sem Kamil Krnáčcsal, sem pedig Vladimír Klimešsel nem járt sikerrel. A Smer és Robert Fico azzal érveltek, hogy az ellenzék minden egyes tagjának a jelölt mellett kell szavaznia, ami nem történt meg egyik esetben sem.
A kormányfő ezért már korábban azt javasolta, hogy az ellenzéki pártok mindegyike adjon jelöltet, amelyek közül majd a Smer-SD választ. Ha pedig az ellenzék nem tud megegyezni, Fico akár hajlandó olyan jelöltet javasolni, aki az ellenség soraiból jött, s a múltban már töltött be hasonló felelősséggel járó tisztséget. Példaként a Statisztikai Hivatal KDH-s volt elnökét Peter Machot, Angyal Bélát, a Közbeszerzési Hivatal MKP-s, majd Most-Hidas volt elnökét és az SIS SDKÚ-DS-es kötődésű egykori igazgatóját, Karol Mitríket említette. Harmadik megoldásként pedig a kormányhivatal által megvalósított pályázati felhívást javasolt a kormányfő, azaz hasonló megoldást, mint amilyet Iveta Radičová választott a Közbeszerzési Hivatal vezetőjének kiválasztása során.
A Számvevőszék előző elnökének, Ján Jasovskýnak már 2012 februárjában lejárt a megbízatása, mivel azonban a parlament azóta nem választott új elnököt, mindmáig ő áll a hivatal élén.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”42440,39884,39809,39541,39272″}