47101

A hagyományt követve, idén is celebrálnak misét Szent László tiszteletére a nyitrai Szent László piarista templomban. A július 25-én 15 órai kezdettel a szentmisét bemutatja Bíró László tábori püspök.
A magyar emlékmisét a lovagkirály Nyitrán bekövetkezett halálának 919. évfordulója alkalmából tartják. Az eseményen köszöntőt mond Gyurcsó Zoltán vikárius, a Nyitrai Egyházmegye magyar püspöki helynöke. A szentmisén közreműködik a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Magyar Kórusa Józsa Mónika karnagy vezetésével. Az esemény előtt az apostoli lovagkirályt dicsőítő énekeket énekelnek a résztvevők.
A Felvidék.ma értesülései szerint az emlékmise keretében megáldják a Pécsi L. Dániel jelképművész által tervezett és Kiss András magánkiadóval közösen adományozott zoboralji címeres zászlókat. Az ünnepélyes eseményre Nyitrára hozzák az Árpád-házi magyar szentek csontereklyéit is.
Maga Ferenc, a zoboralji Szent László Hagyományőrző Egylet vezetője, az emlékmise főszervezője a következőket nyilatkozta: „A Szent László emlékmise Nyitrán mindnyájunknak alkalmat biztosít arra, hogy azon történelmi helyen, ahol lovagkirályunk átadta a lelkét a Mindenhatónak, elmélkedjünk. Közösen kérjük közbenjárását azért, hogy egymásra találhassunk. Mert szétszéledve nem tudjuk, hol a helyünk ebben a zűrzavaros világban.”
Szent László I. Béla második gyermekeként született 1044. június 27-én Lengyelországban. Uralkodása alatt megszilárdította az ország törvényeit, sikeres hódításokat hajtott végre. Az ő idejében avatták szentté az első magyar szenteket, Gellért püspököt, I. Istvánt, Imrét, valamint a két remetét, Benedeket és Andrást. 1095-ben hadjáratot indított a cseh uralkodó ellen, ennek során megbetegedett, és Nyitrán hunyt el 1095. július 29-én. Közel egy évszázaddal később avatták szentté.
Az emlékmise védnökei a Magyar Királyi Szent László Lovagrend, a Szent György Lovagrend és Vitézi Rend, a bécsi Europa Club, valamint a Zoboralji Községek Regionális Társulása, az Élő Zoboralja Polgári Társulás és a Szent László Hagyományőrző Egylet.

PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”40891″}