A diákok és nyugdíjasok november közepétől nem fognak vonatjegyet váltani. A jegyeladásból származó bevételkiesést az államnak kell pótolnia.

A diákok és nyugdíjasok számára Robert Fico kormányfő díjmentes vasúti közlekedést ígért. A kormány által ígért ingyenes utazás november 17-től van beütemezve.
Fico nem állt meg a diákoknál és nyugdíjasoknál. Azok az utasok, akik vonattal ingáznak a munkahelyükre, jövő januártól ezt féláron tehetik meg. Jelenleg legfeljebb 35 százalékos kedvezményben részesülhetnek.
Most díjmentesen a hatévesnél fiatalabb gyermekek, illetve az egészségileg súlyosan korlátozott személyek kísérői utazhatnak. A 70 év feletti nyugdíjasok szimbolikus díjat fizetnek.
A kormányfő megemlítette, mindez az autóbusszal történő személyszállításra nem lesz érvényes, mivel az autóbusztársaságok magánkézben vannak, így azokra az állam nem tud hatást gyakorolni.
A Sme napilap megkérdezte a közlekedési minisztériumot, mely vonatokra és milyen feltételek mellett lesz érvényes a kedvezményes utazás. Martin Kóňa szóvivő elmondása szerint csak az államilag támogatott személyvonatokon és gyorsvonatokon lesz lehetőség díjmentesen utazni, ezeket a Szlovák Államvasút, valamint a RegioJet üzemelteti, utóbbi a Komárom-Pozsony vonalon. Az IC-vonatokra a kedvezmény nem érvényes, és kiesik a keretből a RegioJet decemberben induló új, Pozsony-Kassa vonatjárata is, melyet nem támogat az állam.

SME/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”47017″}