47223

Andrej Kiska köztársasági elnökként megtett első lépései pozitív irányban befolyásolták a demokrácia minőségét Szlovákiában, állítja a Közéleti Kérdések Intézete (IVO).
„A köztársasági elnök első lépései az elvárásoknak megfelelően csökkentették a hatalom egy politikai párt kezében való összpontosulását, és erősítették a hatalommegosztás, valamint a fékek és ellensúlyok mechanizmusait” – jelentették ki az intézet képviselői július 10-én tartott sajtótájékoztatójukon, amelyen az IVO Barométer eredményeit mutatták be a nyilvánosságnak. A felmérés szerint a demokrácia minőségének fejlődése Szlovákiában a második negyedévben az átlagosnak számító 3,1-es osztályzatot kapta, ami az előző értékelt időszak eredményével összehasonlítva enyhe javulást mutat.
Grigorij Mesežnikov elsősorban az új köztársasági elnök igazságszolgáltatás terén kifejtett tevékenységét értékelte pozitívan. „Az új államfő álláspontját és lépéseit pozitívnak és reményteljesnek értékeljük e téren” – jelentette ki Mesežnikov hozzáfűzve, pozitívum az is, hogy az új államfő gyorsan cselekedett az alkotmánybírók esetében. De pozitívan értékelte a politológus a Bírói Tanács új tagjainak gyors kinevezését és a Čentéš-ügyben emelt kifogások visszavonását is. „Mindezt elegendő indoknak tartottuk ahhoz, hogy az előző negyedévvel összehasonlítva javítsunk az értékelésünkön” – fogalmazott Mesežnikov.
A törvénykezés terén az IVO több hiányosságra is rámutatott, főleg a májusi alkotmánymódosítást kifogásolta. „Az alkotmánymódosítás kapcsán megemlíteném, hogy a hasonló törvényalkotási kezdeményezésekhez másképpen kellene hozzáállni, mint ahogyan azt a Smer-SD és a KDH tették. A jelentős jogszabály-változtatásokról komoly szakmai vitát kell folytatni, annál is inkább, mivel az alkotmány módosításáról és az egyik államhatalmi szerv működésének alapvető változtatásairól van szó” – jelentették ki az IVO képviselői.
De más jogszabályalkotás során is észleltek gondokat. Például a választási folyamatokat szabályozó törvény, a bíráról és az ülnökökről szóló törvény vagy a termőföld tulajdonjogának megszerzéséről szóló törvény esetében. Az IVO szerint az említett jogszabályok rendelkezései problémásak, sőt alkotmányellenesség is előfordult. „Összességében véve azonban a törvényalkotás terén a helyzet nem tért el annyira az eddigi iránytól, hogy az értékelésünket rontotta volna” – fűzte hozzá Mesežnikov.
Az IVO Barométer már hagyományosan hat éve öt szegmensben vizsgálja a demokrácia elveinek betartását. A jelentés a demokratikus intézmények és a jogállamiság, illetve a törvényalkotási folyamat helyzetét, az emberi és kisebbségi jogok betartását, valamint a sajtó függetlenségét értékeli. Az IVO Barométer 1,00-től 5,00 osztályzatig értékeli a demokrácia minőségét, miközben az 1,00 az optimális helyzetet jelenti.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45228, 42262″}