47520

Ipolynyéken a napokban adták át az önerőből felújított, több mint egy kilométernyi útszakaszt. Az elmúlt időszakban emellett további fejlesztéseket is végrehajtottak az Ipoly-menti nagyközségben.
„Önerőből végeztük el a mintegy 1,2 kilométeren az útfelújítást, így 3200 négyzetméter új aszfaltfelületet kapott a községünk. Az útfelület rekonstrukciójának egy része a község belterületén, valamint Ipolynyék határában lévő pincesoron valósult meg” – kezdte a tájékoztatást Gömöry Lóránt, a község elöljárója. Felvidék.ma kérdésére elmondta, mintegy 25 000 eurós beruházásról van szó, a belterületen lévő útszakasz közel negyed évszázada volt utoljára felújítva. A pincesor mentén pedig csupán most történt meg az aszfaltozás, eddig egyszerű földúton volt elérhető a terület.
Gömöry Lóránt továbbá elmondta, mintegy 70 000 eurós beruházással megújult a község ravatalozója. Ez Európai Uniós Leader pályázat támogatásával valósították meg. Apróbb munkálat még hátra vannak, ezt már önerőből finanszírozza a település önkormányzata, a tervek szerint ezek végrehajtását követően adják át a létesítményt – fogalmazott a községi hivatal elöljárója.    
A falu központjában lévő buszmegálló szintén új arculatot kap ezekben a hetekben. Mintegy 10 000 euróból újul meg a központi buszmegálló. A munkálatok részben állami támogatásból valósulnak meg.  Az arculatváltoztatással kapcsolatban Gömöry kifejtette: „megváltoztatta a falu központi képét, pozitív irányba határozza mag a községbe érkezők első benyomását.” A tervek szerint augusztus végi szüreti felvonulás alkalmával adják át ünnepélyes keretek közt a létesítményt.
Mint a Felvidék.ma megtudta, a központi buszmegálló téglából készült, egy belső helyiségből illetve egy kinti peronból áll. A téglafalon kétnyelvű információs táblákat helyeztek el, ezeken a község és környékének nevezetességeit, ezekről készült légi fotókat tartalmaznak.
„Július közepén elkezdődött a közvilágítás korszerűsítése is. Ezt szintén Európai Uniós támogatásból valósítjuk meg. Nagy volumenű pályázatról van szó, melynek 230 000 euró az összköltsége” – nyilatkozta a Fevidék.ma-nak. A projekt Ipolynyék összes utcáját érinti, a tervek szerint a nyár végén végeznek a korszerűsítéssel.
Az útfelújítással kapcsolatban az elöljáró hangsúlyozta, előrehaladás van a faluba vezető megyei fennhatóságú közút felújításával kapcsolatban is. A nagyon rossz, már szinte a biztonságos közlekedést veszélyeztető útszakaszon július 24-én kezdték a kátyúk befoltozását. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Hrubík Béla
A felújított útszakasz egy részeAz egyik információs táblaKözponti buszmegálló

{iarelatednews articleid=”41264,44420,42287″}