47610

Az ellenzéki SKKÚ-DS nem enged a Smer nyomásának a hiányzó két alkotmánybíró ügyében. Ľudovít Kaník, az SDKÚ frakcióvezetője a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy már tett is bizonyos lépéseket az ügyben. A jelenlegi patthelyzet azután alakult ki, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök három helyett csupán egyetlen jelöltet nevezett ki a parlament által megszavazott alkotmánybíró-jelöltek közül, és új jelölteket kért a parlamenttől. A parlament azonban egyelőre hallgat az ügyben.
Miután Kaník sikertelenül kérte a parlament alkotmányjogi bizottságát, hogy foglaljon állást a kérdésben, újabban a bizottság tagjaival szeretne megbeszéléseket folytatni arról, hogy kezdeményezzenek bizottsági ülést az ügyben. „Ezt nem hagyjuk csak annyiban. Megszólítjuk például a bizottság új tagjait, mint amilyen Pfundtner Edit (független képviselő) is” – jelezte Kaník, aki szerint a jelenlegi helyzet nem szokványos, ezért új jelölteket kell választani.
Maga Pfundtner azonban szkeptikus a javaslat hatékonyságát illetően. „Néhány bizottsági taggal már beszéltem, de maguk sem tudták, milyen álláspontra helyezkedjenek a szóban forgó kérdésben. Attól tartok, egyáltalán nem lesz politikai akarat a helyzet megoldására. Nekem nem okoz gondot megegyeznem Kaník úrral meg a többi képviselőtársammal, hogy a nevükben is kezdeményezzük ezt a témát. A bizottságban azonban kisebbségben vagyunk, és attól tartok, nem fognak ezzel a kérdéssel foglalkozni” – jelentette ki Pfundtner.
Róbert Madej (Smer-SD), az alkotmányjogi bizottság elnöke azt üzenete Kaníknak, nem fog a kérdéssel foglalkozni, mivel a beadvány egyetlen bizottsági tag aláírását sem tartalmazta. Madej szerint ha majd az ellenzék javaslata összhangban lesz a házszabállyal, hét napon belül összehívja a rendkívüli bizottsági ülést. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az új alkotmánybíró-jelöltek megválasztásáról vagy meg nem választásáról, azt felelte, „alkotmányos kötelességei teljesítése szempontjából a parlament mindent megtett, amit meg kellett tennie”.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47221,47194,44972″}