47354x

Az idén a felújítások kategóriában az egyik szaklap szerkesztőbizottsága döntésének értelmében az alsósztregovai Madách-kastély felújításáért Papp Zsolt lévai építész kap rangos elismerést.
1992 óta ítéli oda éveként a Szlovák Nemzeti Múzeummal és a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatallal együttműködve az egyik legrégebben megjelenő szlovák népszerűsítő szaklap, a „Pamiatky a múzeá” (Műemlékek és Múzeumok) az Év Műemléke díjat.
A díjat szeptember 12-én a Szlovák Köztársaság, Európai Kulturális Örökségi Napok 2014 című rendezvény megnyitóján a Poprádi Tátrai Galériában adja át ünnepélyes keretek között a fiatal tehetséges építésznek PhDr. Katarína Kosová, a Szlovák Köztársaság Műemlékvédelmi Hivatalának vezérigazgatója.
Papp Zsolt 1972. március 14-én született Nagykürtösön. Általános iskolába Inámba és Ipolynyékre járt. 1986-ban kezdte meg középfokú tanulmányait a Losonci Építőipari Szakközépiskolában, melyet kitüntetéssel végzett el. 1990-ben a Kassai Műszaki Egyetem építőmérnöki karának hallgatója lett. 1994-ben átlépett az újonnan alakult építészmérnöki karra, így tanulmányait bővítette az építőmérnöki kar mellett.
Egyetemi tanulmányait 1996-ban végezte el kitüntetéssel. 1996-tól 2001-ig a kötelező sorkatonai szolgálat miatt kisebb megszakítással a lévai ARDI – projekt tervezőirodában dolgozott. 2001-ben minősítő vizsgát tett, és így tagja lett a Szlovák Építész Kamarának. Még ebben az évben önállósult, és megalakította a PROART tervezőirodát.
Tizenhárom év elég volt hozzá, hogy a tervezőiroda Szlovákia egész területén hírnevet szerezzen. A cég megalakulása óta több mint 500 épület terveit készítette el.
Az iroda  a születéshez kapcsolódó épületektől kezdve a temetőbővítésig bezárólag az élet szinte minden területéről kapott megbízásokat. Számtalan középület és lakóház terve mellett központi helyet tölt be tevékenységében a védett műemléki épületek felújítása. Az épített magyar kultúra ápolása Papp Zsolt számára különösen fontos.
Terveikkel segítették többek között a szklabonyai Mikszáth Kálmán-emlékház, az alsósztregovai Madách Imre-kastély, a kékkői Balassi Bálint Múzeum, a véglesi Nagy Lajos király-várkastély felújítását is. Ez utóbbi kápolnáját Nagy Lajos király lányának, Szent Hedvignek a tiszteletére szeretnék felszentelni.
Papp Zsolt jelenleg is több jelentős beruházás tervén dolgozik. Ilyen a losonci zsinagóga felújítása, a rimabányai gótikus templom, melyben a Szent László legendát ábrázoló nagyméretű középkori freskó található, valamint a liptószentmártoni Martin Benka Múzeum teljes felújítása.
Papp Zsolt tervezőirodája, melynek jelenleg hét alkalmazottja van, a műemlékek mellett más épületek tervein is dolgozik. Nagyon friss munkájuk a liptószentmiklósi ipari park és a lévai DITURIA üzletközpont.
Papp Zsolt szabadidejében is kamatoztatja szakmai tudását. A Reviczky Társulás alelnökeként a lévai Magyar Ház, a Reviczky Ház arculatfrissítési munkálatait is magára vállalta. Nagyon büszkék vagyunk rá, s a szakmai elismeréshez gratulálunk!

Wirth Jenő, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41915,32230,28488″}