47612uj

Egyetlen hétvége alatt ötvennégy tonna búza, a tavalyi összmennyiség fele gyűlt össze a Magyarok kenyere program társrendezvényein Magyarországon.

Kenderesre szombaton, július 26-án negyvenegy tonna gabona érkezett külhoni magyar és Jász-Nagykun-Szolnok megyei településekről, ez vasárnap Tápióbicskén további tizenhárom tonnával egészült ki, amihez Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter egy szekérnyi búzával járult hozzá az akció sikeréhez.
Kárpát-medence magyar lakta településeiről (Sepsiszentgyörgytől Lendváig, Pozsonytól Zentáig) összegyűjti a felajánlott búzát, Pécsre szállítják majd egy ünnepélyes összeöntés és az őrlés fázisa után lisztet készítenek belőle.
A gyűjtés július 31-én, a baranyai Sombereken zárul, az ott sorra kerülő búzagyűjtő napra tíz tonnát meghaladó adományt várnak a környező településeken élő gazdáktól.
Az így létrejött „összmagyar lisztből”, a kárpátaljai kis magyar település, Verbőc vendégkovászával, és a Parajdról kapott sóval készül el a pécsi augusztus 20-ai nagykenyér, melyet a püspöki áldás után Pécs város polgármestere méltó ünnep keretében szel fel.
A 2011-ben Pécsről indult, a nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező kezdeményezés keretében az ország minden megyéjéből és a külhoni területekről összegyűjtött és összeöntött búzából készülő liszt nagy részéből ezúttal nemcsak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, hanem a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon lakónak kenyérszükségletét is fedezni szeretnék.
A Magyarok kenyere programban augusztus 17-én a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban összeöntött búzából előállított lisztből sütik augusztus 20-án az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret. Ugyanígy a Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által a pécsi Magyarok kenyere ünnepen felszelt kenyeret, továbbá azt az ezer cipót is, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet árul augusztus 20-án, hogy a befolyt összegből rászoruló gyermekek étkeztetését segíthesse.
Korinek László jogászprofesszor, akadémikus, a Magyarok kenyere ötletgazdája a közelmúltban, a program idei eseményeiről tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ezúttal is tavalyihoz hasonló felajánlásra, azaz mintegy 100 tonna búzára számítanak.
A jótékonysági akció első évében 10 tonna, 2012-ben 25 tonna, tavaly pedig már 100 tonna búzát sikerült összegyűjteni. Utóbbihoz 77 tonnával járult hozzá a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

A búza adományozásról: http://www.magyarokkenyere.hu/adomanyozas-2/#mk
MTI nyomán Felvidék.ma
Fotó: magyarokkenyere.hu {iarelatednews articleid=”47085,41211,41090,40475,35130″}