47191

Martos a felvidéki magyarság találkozóhelye. Július 9-13-a között Önt is várják színvonalas és érdekes programokkal, gazdag közéleti, kulturális, zenei kínálattal. A Martfeszten együtt gondolkodhatunk és együtt szórakozhatunk.

II. Martosi Szabadegyetem – Nyitónap (július 9.)
A II. Martosi Szabadegyetem szerdán, július 9-én veszi kezdetét Esterházy János és a nemzetpolitika jegyében.
Délután fél négytől a Martosi Kultúrotthon kistermében „Nem lehet helye lemondásnak” címmel kiállítást nyitnak. A Pozsonyi Magyar Galéria Esterházy János festmény – és grafikai gyűjteményének darabjait láthatja a közönség.
A kiállítást Kalita Gábor festőművész, a gyűjtemény kurátora nyitja meg. Köszöntőt mond: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Martényi Árpád, az Esterházy Emlékbizottság elnöke.
Ezt követően Felelősséggel és hűséggel – Új lendületben a nemzetpolitika címmel a nemzeti integráció 21. századi lehetőségeit Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke és Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke vitatják meg.
Este a Feszty parkban a Nagyszínpadon koncertekkel nyit a fesztivál. A Klinika, a Budapest Bár és a História várja a szabadegyetemre érkezőket.
Klinika: Tavasszal érkezett a hír, visszatér a Klinika. Sokan a német televíziós sorozatra gondoltak, holott a mi Klinikánk tért vissza. A felvidéki Klinika. Felléptek a Sziget Fesztivál nagyszínpadán. Ezt kevesen mondhatják el magukról. Sőt a felvidéki zenekarok közül csak ők. Aztán abbamaradt a zenélés, de most újra együtt a csapat. És jön az örömzenélés. A Klinika még 1989 májusában alakult, az első koncertet az év szeptemberében adták. Több évig zenéltek együtt, ez év tavaszán tértek vissza. Martoson a nyitónapon, szerdán 17.30-tól hallhatók a Nagyszínpadon.
História: A naszvadi História baráti társaságból alakult 2005-ben Lábszky Olivér énekes-dalszövegíró vezetésével. Tagjai eleinte más együttesekben zenéltek, ám hamarosan elkötelezték magukata História mellett, amely azóta Felvidék egyik legnépszerűbb blues-rock bandájává vált.Megjelentettek már három stúdióalbumot, s nemrégen egy szuggesztív, akusztikus hangszerelésű CD-t, melynek hangfelvétele tavaly decemberben készült a naszvadi művelődési házban. A csapat közismert magyarországi zenészekkel (pl. Ferenczi György, Török Ádám, Dinnyés József) is együttműködik.
A zenekart az alábbi zenészek alkotják:Lábszky Olivér – ének, Ágh Attila– gitár, Haris Csaba– basszusgitár, Holop Szilveszter– billentyűk, Nagy Csaba – dob, Tornóczi Tibor – herfli. Szerda, 22.00, Nagyszínpad.
A legtarkább repertoár: A Budapest Bár az utóbbi évek egyik legeredetibb és legérdekesebb zenei vállalkozása. 2007-ben Farkas Róbert zenekara köré gyűjtötte a magyar rockzene kultikus alakjait. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat azóta is sikerrel koncertezik különböző fesztiválokon, színházakban és egyéb rendezvényeken.
Repertoárjuk filmslágerekből, kuplékból, táncdalokból áll. A dalokat mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében dolgozzák fel, újrahangolják a sokak által ismert dallamokat. A II. Martfeszt első napján, tehát szerdán este 20 órakor ők lesznek a Nagyszínpad vendégei. A Budapest Bár minden generáció számára igazi zenei élmény és kitűnő szórakozás – írja a Martilapu idei első száma a zenekarokról.

II. Martosi Szabadegyetem – első nap (július 10.)
A Színpad udvaron fél tizenegytől Egy skandináv humanista útjával ismerkedhetünk meg. Björn Cato Funnemark norvégiai finn politológussal, emberi jogi szakértővel, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosával Molnár Imre történész beszélget.
Az Árgyélus házban fél tizenkettőtől a felvidéki oktatás jövője lesz terítéken. Pék László, a Nemzeti Tehetségépítő Tanács elnöke az oktatási hálózat állapotáról tájékoztatja a közönséget. Albert Sándor „Hogyan tovább a szlovákiai magyar közoktatásban?” c. könyvében közösségébresztő vitát kezdeményez a honi oktatás és intézményeink jövőjéről. A Selye János Egyetem egykori rektorának beszélgetőtársa Szigeti László egykori oktatásügyi miniszter, az MKP országos tanácsának elnöke.
A Színpad udvaron fél egytől a Körkép sátor jelentkezik az újságírói szakma presztízse és izgalmai témával. Marek Vagovič (.týždeň) és Bódis András (Heti Válasz) avatnak be az oknyomozó újságírás rejtelmeibe, Ablonczy Bálinttal (Heti Válasz) pedig arról beszélgetnek, milyenek vagyunk a szomszéd szemével.
Az Árgyélus házban fél kettőtől a szlovákiai magyar felsőoktatás múltja, jelene és jövője a Selye János Egyetemen címmel hallgathatjuk meg Tóth János rektor előadását a Selye János Egyetemről. Beszélgetőpartnere Bugár Gergely.
A Színpad udvaron fél háromtól Borkóstoló és borkalauz lesz Geönczeöl Attila garamkövesdi bor szakújságíróval.
Az Erdei előadótéren délután négy órától 2014: A választások éve lesz a téma.
A mozgalmas politikai tavasz értékelésére és a jövő kihívásainak ismertetésére Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Berényi József, az MKP elnökének közös fórumán kerül sor.
A Népzenei színpadon hagyományőrző előadással készülnek a kéméndi kurta szoknyások, majd a Muzsikás; a Kisszínpadon a Kicsi Hang , a Borostyán; a Nagyszínpadon Molnár Ferenc Caramel, a Rómeó Vérzik ill. Zsapka-Emmer Duó várja az érdeklődőket.

II. Martosi Szabadegyetem – második nap (július 11.)
Az Árgyélus házban fél tizenegytől az Európa Tanács által 2014. április 8-án elfogadott Kalmár-jelentés nemzetpolitikai jelentőségéről a Kárpát-medencében lesz szó. A nemzeti kisebbségek helyzetéről és jogairól Európában Kalmár Ferenc tart előadást.
A Színpad udvaron fél tizenegytől Korunk aranyos fiúi – Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgetnek. Vendégként a „Kemény-legénység” további kiválóságai várhatók.
Az Árgyélus házban fél tizenkettőtől ismét Körkép Sátor: “A vándort az út is eltartja.” címmel vetítéssel egybekötött beszélgetést tartanak Méder Áron világutazóval, a tengerek vándorával három éves földkerülő útjáról.
A Színpad udvaron fél egytől felteszik a kérdést: Ki a valódi beteg, a magyar foci vagy a magyar társadalom? A választ Bordás Sándor szociálpszichológus és Ferenczi Attila labdarúgás-szakíró, edző keresi.
Az Árgyélus házban fél kettőtől könyvbemutató lesz, a „Néhány Szelet” – Fiala Ilona első regényével ismerkedhetnek meg.
A Színpad udvaron fél háromtól Egy sárga-kék sikerkorszak hajnalán? címmel tartanak beszélgetést Világi Oszkárral, a Slovnaft vezérigazgatójával, a DAC többségi tulajdonosával.
Az Erdei előadótéren délután négytől Merjünk nagyok lenni – Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese és Bárdos Gyula, az első magyar elnökjelölt közös fóruma.
A Színpadi udvaron este hattól a Körkép sátorban a régi magyar konyha – Az élet fűszere – kóstolóval egybekötött fűszerismertető várható.
A Népzenei színpadon népművészeti előadások lesznek az izsai hagyományőrzők előadásában, majd fellép a Rivalda Színház. A Kisszínpadon Nautilus, a Kerecsen, az Argo 2 közönségtalálkozója és exkluzív werkfilmvetítés lesz. Résztvevők: Árpa Attila (az Argo 2 rendezője), Árpa József (a film producere), Psycho (Bicskey Lukács), Tyson (Kiss József) és Lukács László (a főcímdal írója, Tankcsapda).
A Nagyszínpadon Kállay-Saunders András, a Tankcsapda és Vadkerti Imre és barátai lesznek a pénteki sztárvendégek.

II. Martosi Szabadegyetem – harmadik nap (július 12.)
Ógyallán reggel kilenctől elkezdődnek a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság csoportmérkőzései.
Az Árgyélus házban fél tizenegytől HUNINEU sátor mutatkozik be. A téma a Kisebbség helyett közösséget – Kiss Antal, a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviselete brüsszeli irodájának (HUNINEU) vezetője tart előadást.
Aztán ugyanitt fél tizenkettőtől Martra száll a www.szlomasport.sk – A táborlakók közé látogat J. Mészáros Károly, a (cseh)szlovákiai magyarok sportéletét 1945-től napjainkig fokozatosan feltérképező honlap szerkesztője, a szlovákiai magyar sportolók krónikása. Vendég a dunamocsi Kele Géza futónagykövet, akinek már több mint száz maratoni verseny van a lábában, és a futás egyre ismertebb dél-szlovákiai szószólója. Kalandozzanak velük a sportmúltba és a futás varázslatos világába!
A Színpad udvaron ugyanekkor „Minden ember annyit ér, amennyit a köz javára tesz” címmel a Baross Gábor Terv részletes bemutatása kezdődik Farkas Ivánnal, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnökével, Vitárius Lajossal, a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaság szakértőjével, Horbulák Zsolttal, a Trencséni Alexander Dubček Egyetem adjunktusával, Mihók Gáborral, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat kassai irodavezetőjével és Rajkovics Péterrel, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala Gazdasági Bizottságának vezetőjével.
Az Árgyélus házban fél egytől Hány arca van Edvard Benešnek, illetve kik és miért akarnak ügynököt csinálni Esterházy Jánosból? címmel Tóth Endre, a Prágai Közgazdaságtudományi Egyetem és a Sziléziai Egyetem tanárának előadása lesz. Beszélgetőtársa Csáky Pál, az MKP EP képviselője.
A Színpad udvarban fél kettőtől ismét HUNINEU sátor. Ezúttal az autonóm fiatalok – európai autonómiák lesz a téma. Arra keresik a választ, hogy milyen az őshonos nemzeti közösségek élete az egységesülő Európában? Vendégeik katalán, feröer-szigeteki és dél-tiroli fiatalok. A beszélgetés moderátora: Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi titkára és szakértője.
Az Árgyélus házban fél háromtól a Körkép sátorban: Szex tabuk nélkül – Mikor? Mit? Hogyan? Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal beszélgetnek.
Az Erdei előadóban fél négytől kezdődik a Kárpát-medencei kerekasztal Berényi József (MKP), Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (VMSZ), Brenzovics László (KMKSZ) valamint Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár részvételével.
A Martosi Kultúrotthonban este nyolc órától Hazám, Felvidék – A komáromi nagygyűlés 20. évfordulója alkalmából készült kötetet Pásztor István, a könyv felelős kiadója mutatja be.
A Népzenei színpadon Garam-menti néptánc-és hagyományőrző csoportok fellépése a Garam Menti Néptánc Együttes közreműködésével, a kisgyarmati Dédapáink Nyomában hagyományőrzők, valamint Hermann Mónika és Hermann Ákos garampáldi mesemondók várhatók. A Kiszínpadon Black Side, Spliff447, Expired Passport és Török Ádám; a Nagyszínpadon Benkó Dixieland Band és Peter Lipa, Gringo Sztár Geszti Péterrel, MadDogX lép fel.
A VB kivetítőn a Foci világbajnokság – bronzmeccsét is megnézhetik a táborozók.

II. Martosi Szabadegyetem – zárónap nap (július 13.)
Ógyalla reggel kilenctől rendezik a Felvidéki Labdarúgó Bajnokság – rájátszás mérkőzéseit.
Az Árgyélus házban fél tizenegytől Sorsközösségben, avagy önkormányzatiság a gyakorlatban témakörben az Országos Szlovák Önkormányzat és a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete képviselői lesznek a tábor vendégei.
A Színpad udvaron fél tizenkettőtől a Körkép sátorban a Felvidéki sikersztori: – Az igazán jó sör titka, avagy az út Gömörből a világ száz legjobb söre közé – Sörkóstolással egybekötött beszélgetés a Kaltenecker sörgyár alapító tulajdonosával, a rozsnyói Kovács Lászlóval. A program limitált létszámú, 70 főt tudnak fogadni.
A Színpad udvaron fél egytől Európa egy új korszak peremén, avagy mi várható az EP választások után az öreg kontinensen? teszik fel a kérdést. Aki válaszol: Szájer József (Fidesz) és Csáky Pál (MKP) EP képviselők.
Az Erdei előadóban délután két órától lesz az Ökumenikus Istentisztelet.
Az Árgyélus házban délután három órától a Körkép sátor záró programja a Felvidék-Horná Zem c. animált dokumentumfilm vetítése. Kitelepítés. Szinte minden felvidéki magyar családban a traumát jelenti. Még élő rokonaink, nagyszüleink, dédszüleink szívfájdalomát, visszaemlékezéseiket idézi az akkori történésekre. Felvidék. Egyeseknek az ígéret földje, másoknak szülőföld, melyet akaratukon kívül el kellett hagyniuk. Felvidék – Horná zem Vladislava Plančíková, a magyarországi Tótkomlósról áttelepült szlovák család unokájának dokumentumfilmje Felvidék szerte már több helyen vetítették, most Martoson is megtekinthető lesz.
A Népzenei színpadon Magyar Dudazenekar, majd felvidéki nótadélután Dóka Zsuzsával, Bősi Szabó Lászlóval, Gubík Magdival és Csókás Bertalannal találkozhatunk. A talpalávalót Szőllősy Sándor és cigányzenekara szolgáltatja. A Nagyszínpadon Örökség, Ismerős Arcok koncerttel búcsúznak a fesztiválozóktól.
S aki még marad, jó hangulatban este kilenctől a Kisszínpadon nézheti meg Foci világbajnokság – döntőjét.

Mindenkit szeretettel várnak Martosra, a Feszty Parkba a II. Martosi Szabadegyetem programjaira. Megközelítésről információk ITT>>>.
A Martosi Szabadegyetemet hagyományteremtő és egyúttal hiánypótló céllal, az erdélyi Tusványos mintájára tavaly rendezték meg először, s az már első évadjában a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényévé és találkozóhelyévé vált. A szabadegyetemet a Gubík László vezette Via Nova Ifjúsági Csoport szervezi.
Felvidék.ma