47244

Andrej Kiska köztársasági elnöknek – ígéretéhez híven – a mintegy 5300 eurós első bérét a napokban kellene a nehéz sorsú családok közt szétosztania. Az értesülések alapján Kiska bére iránt nagy az érdeklődés.
„Az államfő bérének szétosztási mechanizmusát most véglegesítjük. A pénznek először meg kell érkeznie az államfő számlájára, csak azután kerülhet az egyes címzettekhez” – jelentette ki a SITA hírügynökségnek Peter Petrus elnöki szóvivő.
A szóvivő szerint Kiska havonta több ember közt osztja szét majd a bérét, mindig másnak. Arról, hogy kihez kerül a pénz, maga az államfő dönt. „A köztársasági elnök összegyűjti az azoktól a jelentős karitatív szervezetektől érkezett javaslatokat, amelyek már hosszabb ideje segítik a rászorulókat, majd kiértékeli azokat” – fogalmazott a szóvivő.
Andrej Kiska még a köztársaságielnök-választás előtt kijelentette, megválasztása esetén a rászorulók javára lemond az államfői béréről.
„Az a tervem, hogy megszólítom a legnagyobb karitatív szervezeteket, mint amiylen például a Rákellenes Liga (Liga proti rakovine), a Lángocska (Plamienok) vagy a Jó angyal (Dobrý anjel). Azt szeretném, hogy azok, akik közvetlenül ismerik az érintett családokat, amelyekről az állam képtelen gondoskodni, kiválasztanák közülük a legsúlyosabb eseteket, akik között azután szétosztom a bérem. Ha lehetőségem nyílik rá, némelyikükkel szívesen találkozom is” – fogalmazott elképzeléseiről hivatalba lépése előtt  Kiska.
Az államfőválasztás előtt a 2012-es évre Kiska mintegy 709 ezer eurós éves jövedelmet vallott be, azaz naponta körülbelül 1940 eurót keresett.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47223,47194,47189,47153″}