47086

A II. Martosi Szabadegyetem elsősorban a felvidéki magyarokról szól, ám nem csak magyar vendégek érkeznek a közéleti beszélgetésekre. Szinte minden napra jutnak külföldi, illetve idegen nyelvű vendégek, akik meglepően sok újat mondhatnak nekünk.

Mindjárt az első teljes napon, azaz csütörtökön illusztris vendég érkezik Martosra. A norvég Björn Cato Funnemark végzettsége szerint politológus és russzológus, aki több mint négy évtizede élénken érdeklődik térségünk – és kiváltképp a magyarság – ügyei iránt. Neve a 80-as években vált igazán ismertté, amikor a Nemzetközi Helsinki Bizottság egyik kulcsembereként élesen bírálta a romániai magyarokat sújtó falurombolásokat. A témát taglaló dokumentum részletesen foglalkozott az erdélyi magyar népesség, illetve kultúrája és oktatásügye szorongatott helyzetével. Björn Cato Funnemark mindezt önszántából, pusztán erkölcsi indíttatásból tette, magára haragítva ezzel Romániát és a román titkosszolgálatot, a Securitatét. Később nemzetközi fórumokon többször szóvá tette a határon túli, így a felvidéki magyarság problémáit. Björn Cato Funnemark immár a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének birtokosaként érkezik Martosra, ahol Molnár Imre történész beszélget vele.
Ugyancsak csütörtökön kerül sor az első magyar–szlovák vegyesműsorra a Körkép sátor kínálatában. A Heti Választól Ablonczy Bálint és Bódis András, a .týždeňtől Marek Vagovič érkezik, hogy beavassák közönségüket az újságírói szakma rejtelmeibe.
Szombaton a HUNINEU sátor adja a nemzetköziséget a katalán, Feröer szigeteki és dél-tiroli vendégekkel. Az autonómia ügyében nálunk már jóval messzebre jutott közösségek fiataljai sok tanulsággal szolgálhatnak a felvidéki magyarok számára a közösségi jogok érvényesítése terén. A beszélgetés moderátora Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi titkára lesz.
Végül vasárnap délelőtt egy újabb különleges nézőpontból láttatjuk majd a kisebbségi sorskérdéseket, hiszen a megszokottól eltérő magyarországi vendégek érkeznek Martosra. Az Országos Szlovák Önkormányzat és a Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete képviselőitől első kézből kaphatunk képet arról, miként él a szlovákiai magyarság ellentétpárja, a magyarországi szlovákság.
A további programokról bővebb információt olvashatnak a martfeszt.sk weboldalon.

MartFeszt/Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47049,47009,46586,46357,46174″}