47500 2

Az MKP Komáromi járási irodájában július 23-án találkozott az MKP komáromi járási elnökségéből Stubendek László, az országos elnökség tagjai közül hárman, Czíria Attila és Samu István, valamint az MKP országos gazdasági és régiófejlesztési alelnöke Farkas Iván a komáromi Nokia-gyár vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetőjével László Zoltánnal.
László Zoltán beszámolt a kialakult helyzetről és arról, hogyan látja jelenleg a szakszervezet és Microsoft közötti jövő hétfői tárgyaláson a szakszervezet helyzetét, illetve lehetőségeit.
Megnyugtatott minket – a Magyar Közösség Pártjának delegációját, hogy az ott dolgozó, munkájukat novemberben elveszítő szlovákiai magyar munkavállalók érdekképviseletét és jogainak védelmét az anyaországiakkal azonos mértékben fontosnak tartja a szakszervezet. Kiemelte, nem is tehetnének másképpen, hiszen a munkavállalókra vonatkozó európai érdekvédelem joggyakorlatából indulnak ki és lépnek fel a novemberben munkahelyét elveszítő mintegy 1800 alkalmazott érdekében. Szerte a régióban keresik számukra a munkalehetőségeket, elsősorban olyanokat, ahol a munkakörülmények hasonlóak a Nokiánál megszokottakhoz. Csakis így biztosítható, hogy az új munkaköröket betöltő volt Nokia-alkalmazottak megélhetése hosszú távra biztosított legyen.
A szakszervezet elnöke, László Zoltán az MKP segítségét kérte az Európai Unió támogatási rendszerének megpályázását illetően, amely segítséget a szlovák kormány közbenjárásával igénybe lehet venni a munkájukat elveszítők érdekében. Mi ígéretet tettünk, hogy felhívjuk az illetékes minisztérium figyelmét és megpróbáljuk a megnyerni az ügy érdekében.
Az MKP részéről László Zoltánt további információcserére és együttműködésre kértük, valamint ígéretet tettünk, hogy az MKP két irányban folytatja a társadalmi-politikai tevékenységét a súlyos probléma enyhítésére:
1. A régióban működő, állásbörzét rendező könnyűipari elektrotechnikai gyárakkal, cégekkel felvesszük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a munkahelyüket novemberben elveszítő dolgozók a látókörükbe kerüljenek, s egyfajta pozitív diszkriminációban részesüljenek. Ezért már pénteken tárgyalni fogunk Győrben az Audi gyár humánerőforrásért felelős szakelőadóival, vezetőivel, valamint lehetőségeinkhez mérten közreműködünk a szlovákiai, esztergomi, dorogi munkahelyek felkutatásában.
2. A politikai cselekvés útján igyekszünk ösztönözni a szlovák kormányt, hogy pályázzon az uniós alapokhoz a munkahelyüket elvesztők kártérítésének érdekében.
A találkozó végén megegyeztünk a folyamatos információcserében és kapcsolattartásban, az MKP részéről várjuk a hétfői és azt követő tárgyalások eredményeit, hírinformációit, esetlegesen a szakszervezet kéréseit.

Samu István 
{iarelatednews articleid=”47498,47473,47433,47416,47395″}