47553a

Az MKP politikusai, Farkas Iván alelnök, Samu István, az országos elnökség tagja és Stubendek László, a párt komáromi alapszervezetének alelnöke újabb tárgyalásokat folytatott a Nokiánál állást vesztő szlovákiai munkavállalók érdekében. Ezúttal a dél-komáromi városi hivatal és a győri Audi képviselőivel találkoztak.

Mint ahogyan arról beszámoltunk, a héten az MKP tisztségviselői a párt komáromi székházában találkoztak a Nokia-gyár szakszervezeti elnökével, László Zoltánnal, aki mindenekelőtt a dél-komáromi vállalat körül kialakult helyzetről, valamint a cég szlovákiai munkavállalóinak jogairól és lehetőségeiről tájékoztatta a magyar párt politikusait.
Az újabb tárgyalásokról Farkas Iván a Felvidék.mának elmondta: Dél-Komárom városi hivatalában Hornig Rudolfné alpolgármester asszonnyal találkoztak, aki az MKP politikusait mindenekelőtt arról tájékoztatta, hogyan tud a városi hivatal segíteni a Nokia munkavállalóinak további érvényesülésében és a munkaerő-piacon való elhelyezkedésben.
„Megvitattuk Dél-Szlovákia egyes járásaiban lakó, ám ma még a Nokiában dolgozó munkavállalók helyzetét és szót ejtettünk az új munkahelyek felkutatásának fontosságáról is – fogalmazott az MKP alelnöke.
Mint ahogyan azt korábban megírtuk, felmerült annak a lehetősége is, hogy a Nokia-gyárból elbocsátott dolgozók egy részét a győri Audi alkalmazná. Ennek érdekében folytattak megbeszélést az MKP tisztségviselői az autógyár személyzeti osztályának vezetőivel is.
Farkas Iván megnyugtatónak nevezte, hogy a két vállalat személyzeti osztálya ígéretet tett arra, hogy felveszik a kapcsolatot egymással. A találkozón az is kiderült, hogy a győri cég személyzeti referensei hamarosan ellátogatnak a Nokia leépítésbörzéjére is, ahol az ottani munkavállalóknak kínálnak fel a gépkocsigyárban megnyíló munkalehetőségeket.
Samu István kérdésére, hogy a cég belső szabályzata ellenére (amely 60 km-es agglomerációban indít autóbuszjáratokat) vajon megoldható lenne-e a munkások beszállítása a Csallóközből, illetve Dél-Szlovákiából, az audi HR menedzserének vezetője azt felelte, minden az igények és az egyes kiinduló központok kiválasztásának a kérdése. Farkas Iván véleménye szerint tehát az erre való  hajlandóság ez ügyben is megvan.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
4755347533b

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47500,47498,47473,47433″}