A keszegfalvai edzőtábor résztvevői

A Seishin Karate Klub karatésai nyáron sem unatkoznak. Július elején Nemzetközi edzőtáborban jártak Magyarországon, Balatonföldváron a klub edzői. A közel egyhetes táborban napi három edzés volt, ami övvizsgával zárult. A klubból két fő tett sikeres vizsgát 1.kyu-ra (ami már a fekete öv kapuja) Hupián Kristína, és Bíró Balázs. A tábor egyben kiváló edzői továbbképzés is volt, sokat lehetett tanulni, és fejlődni.
A tábort követően július 19-20-án Budapesten jártak kettlebell szemináriumon. A kettlebell egy kiváló erőfejlesztőA kettlebell kiváló erőfejtő eszközeszköz, amit újdonságként az edzéseken is bevezetnek, ami segít a versenyfelkészülések során.
Hazai terepen, Ekecsen volt három napos önvédelmi tábor, amit Puss Sándor atya kérésére Markovics János a klub vezetőedzője vezetett.
A napi három edzésen főként az önvédelem, és az állóképesség fejlesztésére koncentráltak. A tábor kiválóan sikerült, mindenki jól érezte magát.
Keszegfalván övvizsga felkészítő tábort tartottak, ahol bontott csoportokban készültek a gyerekek a vizsgára. Mivel a vizsga augusztus közepén lesz, addig még mindenki tudja pótolni a hiányosságait.
A karate tagjainak a nyár második részében sem unatkoznak majd. Lesz még egy övvizsga felkészítő tábor Vásárúton, majd augusztus közepén a klub VIII. Nyári táborát szervezi meg. A nyár végén Ekelen szervezik meg a nyolc órás küzdelmi edzést a karatékákra.
Az önvédelmi tábor résztvevőiEdzőtábor Balatonföldváron

Sensei Markovics János 3.dan, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”46268,45833,45518,44284,43741,43457″}