47656

A kassai székhelyű Rovás Polgári Társulás a tihanyi művésztelepén idén is megszervezi az „Értjük egymást – Rozumieme si – Ne intelegem” elnevezésű nemzetközi nyári alkotótáborát. Az augusztus 4-én induló egy hetes táborba a felvidéki művészek jelentkezését is várják. 
A polgári társulás idén ötödik alkalommal szervezi meg az eseményt. A Rovás nemzetközi alkotócsoportjának a tábora augusztus 4. és 10 között zajlik le. Az egyhetes program szakmai vezetői Szabó Ottó, Pro Cultura Hungarica-díjas grafikus és festőművész; Diénes Attila, Munkácsy-díjas szobrászművész; Kovács Oszkár fotóművész; Zeman Zoltán reklámgrafikus; Szenográdi Szabina tervezőgrafikus; valamint Barkos Bea iparművész.
A tihanyi művésztelep a felvidéki, az erdélyi, a kárpátaljai, a délvidéki és a magyarországi művészek részére számtalan kurzust kínál az szabadegyetem ideje alatt. A képzési programban szerepel többek között festészeti, szobrászati, rajz, számítógépes grafikai, illetve iparművészeti kurzusok is.
Napi beosztás szerint reggel kilenctől individuális valamint kiscsoportos foglalkozások lesznek. Az alkotótevékenységet előadásokkal, beszélgetésekkel, prezentációkkal színesítik a szervezők. A program részét képezi emellett tanulmányi utak, galériák-, múzeumok és kiállítótermek látogatása.
A részvételi díj 20 euró/nap, amely a szállást, az oktatást valamint az előadásokon és a prezentációkon való részvételt is tartalmazza.
Az „Értjük egymást – Rozumieme si – Ne intelegem” nyári alkotótábor három helyszínen zajlik idén. Július elején az erdélyi középajatai táborral kezdődött. Második állomása tihanyi tábor, majd augusztus 25-től Kassán rendezik meg a harmadik alkotótábort.
Jelentkezni a rovas@rovas.sk címen, további információ a 00421 907 925 796 telefonszámon érhető el.

Felvidék.ma
Fotó: archív
{iarelatednews articleid=”47560,46499,41405,47316″}