47136

A szlovák Sagan összetettben a második helyre kapaszkodott fel a 101. Tour de France kerékpáros körversenyen, miután az angliai York és Sheffield közötti szakaszon negyedikként ért célba. A kerekes ezzel nemcsak a pontversenyben élen állót illető zöld, hanem a legjobb 25 év alatti versenyzőnek járó fehér trikót is magára ölthette.

Az összetett élén is változás történt, a második szakaszon élen végző olasz Vincenzo Nibali, akit a végső sikerre is esélyesnek tartanak, győzelmével az élre ugrott, így bármi történjék is, a holnapi szakaszon még mindenképpen ő viseli a legjobbnak járó sárga trikót. Az olasz előnye mindössze két másodperc az őt üldöző Sagan előtt.
A York-Sheffield közötti mintegy 201 kilométeres szakaszon Nibali után a belga Greg van Avermaet, valamint a lengyel Michal Kwiatkowski végzett. A szintén szlovák Peter Velits a negyvenegyedikként zárt.
A címvédő Froome összetettben az ötödik, legfőbb kihívója, a spanyol Contador pedig a nyolcadik helyen áll.
A mezőny hétfőn Cambridge-ből Londonba teker, a kerekesek elhaladnak az Olimpiai Stadion előtt is, a befutó pedig a Buckingham palota közelében lesz.

Felvidék.ma
Fotó: tasr
{iarelatednews articleid=”47093″}