47233

A 101 évfolyamba lépő Tour de France hatodik szakaszában az ötödik helyen végzett a szlovák Peter Sagan. Összesített eredmények alapján a harmadik helyen áll, emellett továbbra is vezeti a pontversenyt, így zöld trikóban versenyzik a szlovák kerekező.
A július 10-i 194 kilométeres szakasz győztese a német Andre Greipel lett. Arras és Reims közti kört megnehezítette az eső, több versenyző is elesett a kerékpárjával. Ily módon járt Sagan is, aki kisebb sérüléseket szerzett. A csütörtöki versenynap második helyén végzett a norvég Alexander Kristoff, míg a harmadikként ért célba a hazai Samuel Dumoulin.
Az összesített eredmények alapján az olasz Vincenzo Nibali viseli a sárga trikót, Sagan mindössze 44 másodperccel van lemaradva az olasz versenyzőtől, ezzel a harmadik helyen áll. A pontverseny továbbra is vezeti, immár nyolcvan ponttal van lemaradva mögötte a második helyezett. Mint imseretes, a pontokat a szakaszok közben a sprinthajrákban és a szakaszok befutóiban lehet gyűjteni. Pontazonosság esetén az összetettben elért helyezés dönt.

PP, Felvidék.ma
Fotó: tasr.
{iarelatednews articleid=”47136″}