47448

A szlovák kormánynak alighanem magyarázkodnia kell Brüsszelben. Miközben a 2014–20-as költségvetési időszakban az ország még több forrást szeretne az Európai Uniótól a vasúti közlekedés fejlesztésére, az elvárt takarékosság helyett a nyugdíjasok és a diákok számára a kabinet meghirdette az ingyenes vasúti közlekedést. Így szembe mennek saját korábban deklarált törekvésükkel, azaz az eddigi kedvezmények és az állami hozzájárulás felülvizsgálatával.

A közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiát 2020-ig tartalmazó és júniusban elfogadott kormányanyag pénzhiányra hivatkozva javasolja a jelenlegi állapotok átértékelését. Pár napra rá viszont Robert Fico miniszterelnök ennek éppen az ellenkezőjét jelentette be, a szaktárca vezetője pedig megerősítette a kedvezmények bővítését, nem is akármilyen méretekben. Az Európai Bizottsághoz eljuttatott stratégiai tervezet kidolgozása az uniós források felhasználásának egyik feltétele, az uniós támogatásból elsősorban az északi vasútvonal további modernizációját, Zsolnától Kassa irányában a pálya gyorsítását tervezik. Szakértők arra figyelmeztetnek, Brüsszel tetszését nem nyeri el a nagy arányú költekezés, miközben nem kevés pénzt vár az ország az uniótól. A pénzhiány megoldása érdekében az engedményeket nem kiterjeszteni, hanem szűkítene kellene, úgy, ahogyan azt a stratégai dokumentum is állítja. Gabriela Jarošová, a közlekedési tárca illetékese szerint azonban az engedményekre lesz pénz, hiszen a vártnál gyorsabb ütemben növekszik a gazdaság, nagyobbak az adóbevételek. Emellett a rendszer jelenleg sem automatikusan biztosítja a kedvezményeket: az a jogosult kapja meg, aki utána jár, elintézi.
Ugyancsak problémát vet fel a közlekedési rendszerek tervezett integrációja, ugyanis a diákok és a nyugdíjasok ingyenes vasúti utazásra lesznek jogosultak, míg a többi utasnak fizetnie kell a szolgáltatásért vonaton, buszon egyaránt. Az integrált rendszer lényege a közös utazási jegy, amely bizonyos távolságokon belül érvényes lenne a vasúti, az autóbusz- és a városi tömegközlekedésben, előrevetítve egy közös árképzési stratégiát is a közlekedési vállalatok számára. Jarošová nyilatkozata értelmében az integrált rendszer kérdése továbbra is terítéken van, folyamatos tárgyalások témáját képezi, és közös megegyezést kíván a közlekedési vállalatok képviselői és az önkormányzatok között. A kérdés az, hogy ez a rendszer így valóban megvalósítható-e. A kormány az ígéretek terén amúgy is alulteljesít.

BA, Felvidék.ma