Itt megtanulnak szőni

Az ipolyszalkai tájházban idén is alkotótáborokat szerveznek alapiskolások számára. A lankás dombok között meghúzódó falu és annak kékvirágos tájháza ideális a gyerekek kreativitásának kibontakoztatásához, illetve a hagyományok felelevenítéséhez.

Ezen a héten zajlik a XIV. Nyári Ifjúsági Kézműves Tábor második turnusa. „Ahogy az előzőben, úgy most is 16 gyermek jött egy hétre, hogy elsajátítsa a magyar népi hagyományokat, és szórakoztatóan tanuljon meg egy-egy mesterséget, illetve kézművességet” – kezdte a beszélgetést Dikácz Zsuzsanna, az Ipoly Menti Kulturális és Turisztikai Társaság vezetője.
A gyerekcsoport 9 és 15 év közötti alapiskolásokból áll, akik a Felvidékről és Magyarországról egyaránt érkeztek.
„Jöttek Budapestről, Nagyodról, Párkányból, Dunaszerdahelyről, Bősről, Ipolyszalkáról, Keszegfalváról, Nemeshodosról, Letkésről és még sorolhatnám. A gyerekek több mint a fele visszatérő táborozó” – mondta Zsuzsanna. – „Két éve önkéntes segítők, táborfelügyelők is vannak, akik az egykori táborozók közül kerültek ide.”
Mindez azt is igazolja, hogy a gyerekek jól érzik magukat Ipolyszalkán, örömmel jönnek a táborba.
A gyerekeknek reggel 9-től délután 5-ig minden napra jut kézműves foglalkozás: bőrözés, szövés, makramé, batikolás, üvegfestés, szalvétatechnika, gyöngyfűzés, népi motívum festése. A fafaragás, a nemezelés, a korongozás és a kosárfonás több napos program.
Az elkészített tárgyakat vasárnap délelőtt kiállítják, hogy az érkező szülők is megcsodálhassák a remekműveket. Ezt követően mindenki a saját készítményét hazaviszi emlékbe.
A tábor vezetője arról is beszámolt, hogy a július közepén megrendezett táborba a gyerekek a napi foglalkozások mellett sok ajándékot is kaptak. Mindez az e heti táborban is folytatódik. „Nagyon sok ajándékot kaptak a gyerekek az első táborban, láthatták a Berkenye néptáncegyüttes fellépését, a tatai Farkas Emőke a helyi művelődési házban zenepedagógusként tevékenykedett a táborban, őt most is visszavárjuk. A korongozás közben nem csak tálakat és edényeket készítettek, hanem körtemuzsikát is. Csajághy György zenész, aki mindenféle hangszereket készít, észak-amerikai szerelemes furulyákat csinál a gyerekekkel. Ebből is érzékelhető, hogy az idei újdonságunk a zene, több hangsúlyt kap” – magyarázta Zsuzsanna.
Tatáról a Hulin házaspár kenyérsütési programmal kedveskedett  az előző táborban. A magvetéstől az őrlésig mindent kipróbálhattak a gyerekek, majd kenyeret sütöttek és azt uzsonnára elfogyasztották. Ezen a héten szombaton, augusztus 2-án a gyerekekkel Tatára látogatnak, hogy részt vehessenek a hagyományos aratáson.
Fafaragást Fricz János Diósjenőről jár tanítani, aki 2008 óta visszatérő vendég, illetve Matúz Pál korongozó sem először van a Ipolyszalkán.
Idén Erdélyből, Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványából is érkeztek nehéz sorsú fiatalok látogatóba Ipolyszalkára. Így itt különböző régiók találkoznak.
Fricz Dóra szakmai gyakorlatát végzi Ipolyszalkán. Testvérei is évek óta részt vesznek a táborban.Dóra kulturális örökség diplomáciát tanul Szegeden. „Nagyon jól érezzük magunkat, a gyerekek is nagyon élvezik és szót fogadnak” – mondta a Felvidék.má-nak. Majd többen is megszólaltak, hogy bizonyítsák, jól érzik itt magukat.
Lakos Niki (23) az egyik nevelő, aki 12 éves korától táborozó volt, majd mikor nagykorú lett, kisegítőként és azóta nevelőként jár vissza. „Rengeteget ad a tábor, a hangulat miatt sokan visszajönnek. A társaság is remek, és sok új élménnyel járunk haza. Idén is vannak új foglalkozások, ezért nagyon sok mindent elsajátítottunk az elmúlt évek alatt.”
Vende Márton (19) szintén felügyelő a táborban. „Mindkét oldaláról tudok beszélni. Táborozóként az itt megismert emberekkel évről évre itt találkoztunk, és a foglalkozásokban is mindig ügyesebbek lettünk. Új barátságok szövődtek. Eközben a tábor vezetői nagyon sok gyereket láttak felnőni, hiszen sokan visszatérnek. Sok hasznát vettem az itt tanultaknak, mert otthon is készítettünk ajándékokat saját kezűleg az itt megtanult technikák közül.”
Panyi Gábor (18) önkéntesként segít a táborban. Hétéves korában jött először, azóta a tábor a második otthonává vált. „Minden nyáron eljöttem. Nem olyan más önkénteskedni, mint résztvevőként itt lenni, hiszen családias hangulata van a rendezvénynek. A gyerekek elfogadnak, szót fogadnak, és inkább barátként, mint felnőttként tekintenek rám.”

Az augusztusi táborra még lehet jelentkezni, ahol hasonló programok várják a gyerekeket, illetve az íjászat is napirenden szerepel majd. További információk a tájház honlapján olvashatók.

Ando Krisztina, Felvidék.ma
Fotók: tajhazipolyszalka.sk
tajhazA fafaragás is ügyesen megyA korongozás is gyerekjátékGyöngyözésRajzolni is szeretnek
{iarelatednews articleid=”42330,36317,35959,13967,4862,4317″}