47748

A komáromi Limes Galériában adott koncertet a Szekszárdi Gitárkvartett augusztus 4-én. A sikeres fellépés után Csele Lajost, a zenekar alapítóját kérdeztük a műsor repertoárjáról.
A nyári meleg estében közel hatvanan jöttek el a meghirdetett műsorra, de akadtak olyanok is, főként turisták, akik a Ferences barátok utcáján sétálva meghallották a templomból kiszűrődő zenét és bekapcsolódtak a koncertbe.
Az ódon falak között Győrfi András színes, misztikus olajfestményei között élvezhették a zenét. A közönség általános véleménye szerint felemelő élmény volt az előadás.
„Gyakorlatilag zenetörténeti áttekintést hallhattak a komáromi koncerten: a XII. századtól a napjainkig játszunk mindent, ami gitáron megszólaltatható, legyen az egyházi zene, középkori zene, filmzene, de játszottunk jazzt és a saját szerzeményeinkből is előadtunk párat.
A gitárkvartett minden tagja ír saját szerzeményt, az állandó tagok mellett az énekeseink is. Színes, jó csapat a miénk és ami fontos, hogy mivel különbözőek vagyunk, a dalaink megközelítése is különböző, más-más korokból adunk elő zeneszámokat, hogy mindenki megtalálja benne a kedvére valót. Az átvett dalokat mindig a saját képünkre formázzuk, olyasmit teszünk hozzá, amitől a miénk lesz, egyedi és teljesen sajátos” – árulta el Csele Lajos.
„A zenekar idén nyáron lesz 15 éves, ez a mai koncert az elmúlt évek munkájának összegzése. Célunk az akusztikus gitárzene népszerűsítése Magyarországon és a határon túli magyar lakta vidékekeken. Komáromban először léptünk fel, innét Rozsnyóra hívtak bennünket, ahol már másodszor adunk koncertet.
A komáromi fellépés különlegességét az adja, hogy egy nagy templomban teljesen más az akusztika, ezért a helyszíni próba nélkülözhetetlen. A boltívek visszaverik a hangot, tehát nagyon fontos egy több hangszeres együttesnél, hogy megtalálja az ideális helyet a nagy térben. Azt hiszem, nekünk ez sikerült” – mondta.
Meglepő módon, annak ellenére, hogy kvartettről van szó, mindig többen lépnek fel. A komáromi koncerten heten szerepeltek.
„Szeretném elmondani, hogy az Alhambra gitárokon Komjáthy Péter, Decsi-Kiss András ( aki egyébként fuvolán is kíséri a zenekart) és jómagam játszunk. Szecsődi István basszusgitáron zenélt, Wessely Ágnes dobolt, szintén gitározott és énekelt, Lotz Katalin pedig gyönyörű énekhangjával emelte az est hangulatát, fuvolázott valamint verset is szavalt. Igyekszünk bevonni munkánkba a legfiatalabb korosztályt is, ezen a koncerten fellépett Decsi-Kiss András fia, Ádám is” – tájékoztatott.
„A zenekar tagjainak állandó munkája mellett hétvégenként szervezzük a heti próbákat, legfőképpen a nyári hónapokban pedig a fellépéseket. Az idén november végéig szinte heti rendszerességgel adunk koncerteket.
Munkánkat nagyban segíti Szekszárd Városa – most is elkísért bennünket a város kulturális civil referense, Pócs Margit – és azok a szervezők, akik koncerthelyet biztosítanak a számunkra – jelen esetben Farkas Veronika-, így a koncertjeinket teljesen ingyen adhatjuk” – számolt be.
„Nem megélhetésből, hanem örömből zenélünk, bennünket ez tölt fel, kikapcsol, élményt ad. Csak azt játsszuk, amit szeretünk, a lehető legnagyobb igényességgel. Előadásaink során ez jön át, de természetesen mindig igyekszünk megközelíteni a profikat, számunkra a zenei élmény a legfontosabb.
A komáromi közönségnek köszönhetően sikerült egy remek hangulatú koncertet adnunk, amely nagy siker és öröm a számunkra.
Rendkívül befogadó, igényes zenét kedvelő emberek jöttek el a Szekszárdi Gitárkvartett koncertjére, ezért bizton állíthatom a magam és a zenekar nevében is, hogy bármikor szívesen visszalátogatunk Komáromba”- mondta el búcsúzóul.

A Felvidek.Ma a rendezvény médiatámogatója volt.

Szalai Erika, Felvidék.ma
Krűger Viktor fotói megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.
{iarelatednews articleid=”47508,47050,46615,46603,46600″}