48040

„Hol fészket rak a madár, Ne bántsd azt a fát!” – ez az idézet szolgált mottóul a Béke és mese című kiállításhoz, melyre Pósa Lajos halálának 100. és a Pax Ting 75. évfordulója alkalmából került sor augusztus 16-án Nagymegyeren, a Szent István utcában.

A kiállítást a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a 23. sz. Arany János cserkészcsapat, a KUCKÓ polgári társulás, valamint a Fészek polgári társulás szervezte, s ezzel az utcai tárlattal gazdagította a XXIV. Nagymegyeri Szent István Kulturális Napok programsorozatát.
Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke a Felvidék.ma-nak elmondta, hogy ezen kívül ifjúsági találkozót is szerveztek, a környék cserkészcsapataiból és a budapesti Istenhegyi Szent László Plébánia fiataljai közül fogadtak vendégeket.
A kiállítás főszervezőjeként, Csémi Szilárd – Kismedve cserkésztiszt hozzátette, ez az állomás csak az első helyszíne volt a felvidéki magyar cserkészek által a Pósa Lajos emlékév és az első leánycserkész világtalálkozó jubileuma alkalmából szervezett vándorkiállításnak. Mint megtudtuk, a soron következő két állomás szeptember első két hétvégéjén Tápiógyörgyén, Nagymegyer Pest megyei testvértelepülésén és a szenci járásbeli Fél községben lesz.
“Természetesen ezt követően az év végéig még a cserkészcsapatok igényei alapján további helyszíneken is megnyílik a kiállítás” – nyilatkozta Csémi Szilárd, aki hozzátette: “Pósa Lajos emlékét érdemes újból a mai köztudatba bevinni, hiszen azon túl, hogy neki is köszönhető a magyar gyermekvers, gyermekirodalom fellendítése, költészetét az egészséges nemzeti öntudat és a mélyen vallásos, istenfélő hazaszeretet jellemzi, melyben egyszerű, tiszta magyar nyelven szól az olvasókhoz” – méltatta a száz éve elhunyt Mesekirály munkásságát.

Felvidék.ma
Fotó és forrás: 23cscs press
nagymeg0nagymeg1nagymeg2nagymeg4nagymeg5nagymeg6nagymeg3
{iarelatednews articleid=”47236,47493,47183″}