47702

Az Ipolysághoz tartozó Tesmag községe mintegy négy évvel ezelőtt alapította meg a hagyományőrző gyermekcsoportját. A Tesmagi Cseperedők gyermekcsoport a helyi Csemadok alapszervezetének az égisze alatt alakult meg.
„A Csemadok helyi szervezetének a felélesztésével egy időben alakult a gyermekcsoport. Felelős szülőként szükségét éreztük egy olyan csoport létrehozását, mely a hagyományok megőrzését szolgálja. Őseink örökségét adjuk át gyermekeinknek” – fogalmazott Pál Gyula, a helyi alapszervezet elnöke. A tagok létszáma 10-15 fő között mozog. Az alapiskola alsó és felső tagozatos tesmagi lakhelyű diákok alkotják a csapatot. A műsoraikon szerepel néptánc és népének, ugyanakkor rövid néphagyományt feldolgozó jeleneteket is előadnak.
Mint Pál Gyula a Felvidék.ma-nak elmondta, főleg a községi rendezvényeken lépnek fel, legutóbb a Tesmagi Vigasságokon láthatta őket a közönség. Állandó szereplői a falu szüreti felvonulásának, emellett anyák napi és az adventi műsoron is fellépnek. Mint megjegyezte, egész évben próbálják a gyermekeket foglalkoztatni. Fellépések mellett évente kirándulásokon és ismeretszerző tanulmányutakon is részt vesznek a tagok.
A gyermekek többsége jelen volt a július elején megrendezett Tulipános láda – alkotótáborban is, ennek társszervezője az alapszervezet volt. A táborral kapcsolatban így fogalmazott: „ A tulipános láda az elődeink kincses ládája volt. Ebben őrizték a legféltettebb kincseiket. A gyermekek az ilyen foglalkozásokon maguk válnak a kincses ládává, az értékmegőrzővé. Az őseink kincseit őrzik tovább a maguk kincses ládájában.”
Mint megtudtuk, legközelebb szeptember végén megrendezésre kerülő szüreti fesztiválon lépnek fel.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
Fotó: Pál Gyula
Együtt a csapatElőadás a felvonulásonTáncolnak a szüreti felvonuláson

{iarelatednews articleid=”47598,47170″}