47633

Hét ország hagyományőrző csoportjai vesznek részt az augusztus elsején kezdődő XXV. Bukovinai Találkozásokon. A háromnapos fesztiválon Szlovákiát Strubnyafürdő (Turčianske Teplice) képviseli.
A bonyhádi eseményfolyamon tizenegy határon túli folklórcsoport vesz részt. Szlovákia mellett érkeznek fellépők Romániából, Moldovából, Lengyelországból, Ukrajnából, valamint Szlovéniából. A hétvégi program során emlékeznek meg a madéfalvi veszedelem 250. évfordulójára is.
A Bukovinai Találkozásokon a Bukovinából elszármazott népcsoportok hagyományőrzői vesznek részt. A fesztivál érdekessége, hogy évente öt helyszínen bonyolítják: a lengyelországi Jastrowiében, a romániai Hosszúmezőn (Campulung Moldovenesc), a szlovákiai Stubnyafürdőn, az ukrajnai Csernovicben és Bonyhádon. Júniusban Jastrowiében a kakasdi Sebestyén Ádám Székely Társulat, a héten Hosszúmezőn a bonyhádi Völgység Néptánc Egyesület vett részt a programban, augusztus második felében a strubnyafürdői találkozón a bátaszéki hagyományőrzők képviselik a bukovinai székelyeket.
A találkozások egyik fő célja a Bukovinában élő és élt nemzetiségek hagyományainak és népművészetének megismerése és értékelése, illetve Bukovina mint együttélési modell bemutatása.
A fesztivál ötletgazdája a lengyelországi Jastrowiacy együttes tagjai voltak. A folklórcsoportot Bukovinából kitelepített lengyelek alkotják. Az első fesztiválra Jastrowie lengyel településen került sor 1990 júniusában. A “Csadeci Górálok Folklór Fesztiválja” nevet viselő rendezvényen kilenc hazai lengyel együttes, egy romániai lengyel és egy ukrajnai mutatkozott be. Az évek folyamán fokozatosan növekedett a fellépők száma, illetve csatlakoztak további államok is. Szlovákia 1996-ban csatlakozott a fesztiválhoz.
Szombaton, augusztus másodikán emlékeznek meg a fesztivál résztvevői a madéfalvi veszedelemről. Az Örökség sátorban Madéfalva mutatkozik be. A fesztivál hagyományosan látványos programja lesz szombaton a folklórcsoportok menettánca a városközpontban, majd fellépése a Széchenyi téren felállítandó szabadtéri színpadon. Másnap a székelyek lakta falvakban és Dombóváron lépnek fel a külföldi együttesek.
Bukovina történelmi régió Románia és Ukrajna határvidékén, soha nem rendelkezett önállósággal. Nemzetiségileg igen vegyes terület volt: románok, ukránok, ruszinok mellett kisebb létszámban szlovákok, németek, magyarok, lengyelek éltek a területen. Az 1764-es madéfalvi veszedelem után több ezer székely vándorolt ki Erdélyből Moldovába, és egy részük Bukovinában telepedett le. Ők a bukovinai székelyek. 

PP, Felvidék.ma
Fotó: archív, bonyhad.hu 
{iarelatednews articleid=”46269,33735″}