48257

Három dán cég ún. megafarmokat létesítene Dél-Szlovákiában. A beruházás az elkövetkezendő négy évben valósulna meg, költségei több tízmillió euróra rúgnak.

A HNonline.sk gazdasági hírportál azt írja, a hazai sertéshúspiac legjelentősebb szereplői közé tartozó három dán cég, a Dan-Slovakia Agrar, a Pigagro és a Polnovakia Agrar további beruházásokat is tervez Szlovákiában, amelyek keretén belül sertéstenyésztő telepeiket bővítenék.
Elsőként – még három hónappal ezelőtt – a Polnovakia Agrar jelentette be beruházási szándékát, amely egy megafarm létrehozására vonatkozott Tótmegyer (Palárikovo) községben.
A héten hasonló tervekkel állt elő a Pigagro és a Dan-Slovakia Agrar is. Az előbbi négy év távlatában szeretné kiépíteni Ipolyszakállas elhagyatott szövetkezeti épületeiben a malactenyésztésre szolgáló farmját, amely ötezer kocának és háromezer malacnak adna helyet.
„Sikeresek vagyunk, ezáltal bővíteni szeretnénk termelésünket”, nyilatkozta Peter Munk Laursen, a Pigagro társaság ügyvezetője.
A dán vállalkozók két okból kifolyólag is érdekesnek tarthatják Szlovákiát. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szerint egyrészt nálunk létrehozhatnak olyan megafarmokat, amelyeket Dániában a hatóságok környezetvédelmi okokból nem engedélyeznének. Másrészt, vélik a szlovák szakemberek, csábítólag hatott számukra Ľubomíra Jahnátek mezőgazdasági miniszter ígérete, amely alapján a sertéstenyésztők az EU alapokból már ez évtől bőségesebb forrásokra számíthatnak.
A dán sertéstenyésztők már jelenleg is a sertéspiac mintegy 50 százalékát birtokolják Szlovákiában.

HNonline.sk nyomán HCS, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47253,47132,44676,46939″}