47711

A Pázmaneum Társulás szeptember 16-19-a között emlék-zarándoklatot szervez az I. világháborús hősök tiszteletére. Az úticél: Doberdó, Pádua és Velence.

A zarándoklat Komáromból indul. Az utazást Szlovénián keresztül valósítják meg rövid pihenővel. Közben meglátogatják az egykori csatamezők temetőit, úgymint a San Michele-i emlékművet, világháborús múzeumot, a Redipuglia-i katonai temetőt.
Másnap Padovába, Szent Antal városába indulnak, ahol szentmisén vesznek részt a Szent Antal bazilikában. A programba városnézés is belefér: Prato delle Valle (Hősök tere), Szent Antal bazilika, Gattamelata lovas szobra, Egyetem. Sőt délután fürdési lehetőség is kínálkozik a tengerben.
A harmadik napon indulnak Velencébe, ahová busszal majd vaporettóval utaznak a Punta Sabbioni hajóállomásról. A városnézés során megtekintik a Szent Márk bazilikát, a Szent Márk téret, a Rialto-negyedet, a Rialto-hidat,a Doge-palotát, a Campanillet.
A negyedik nap hazafelé a Visintiniben szentmisén vesznek a Magyar kápolnában, majd az elesett hősök emlékére koszorúznak – tájékoztatta a Felvidék.ma-t a szervezők nevében Karaffa Attila.

További információt Pályázati naptárunk Felhívásai között ITT>>> olvashatnak.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47646,47608,47601,47578,47489,47081,46960,46957,46951″}