Hiszem, hogy vannak kiapadhatatlan forrásaink, amelyekhez visszatérünk. Hiszem, hogy vannak arcok, nevek, házak, fák, virágok, amelyek mindig velünk vannak. S hiszem azt is, hogy ezek által lehet teljes az életünk. Mert valami csoda folytán – bárha értelmünk tagadja a csodákat –, az arcok, a nevek, a fák, a virágok, életünk részévé lettek, felszívódtak ösztöneinkbe, s egy belső tér részévé váltak, amelyben együtt és egyszerre van jelen a tegnap és a ma – a teljes idő. Ha szülőfalumról, Búcsról beszélek, akkor erről a belső térről is szólnom kell, mert a külső és belső tér adja számomra az otthontudat teljességét. Falum nevét 1208-ban említik először, amikor János esztergomi érsek a falut az esztergomi káptalannak adja. A 13. század elején már temploma van, s a mai faluház melletti dombon bencés kolostor volt… Egy 1755-ös évből származó egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint, a falunak már 523 református és 43 katolikus lakosa volt… A szellemi gyarapodás Katona Mihály nevéhez fűződik, aki 1822-ig volt a „bútsi sz. ecloga… lelkipásztora.” Katona Mihály százada legnagyobb magyar geográfusa volt, akinek fő műve a “Közönséges természeti földleírás” közel negyed századdal előzte meg Humboldt „Cosmosát” – m a g y a r n y e l v e n! Megítélésem szerint, szülőfalum lakosainak emberi – tehát jellembeli – alakulására ez a század nyomta rá a mai is érzékelhető jelképes pecsétet. S ennek meghatározó erővonalai a következők: Katona Mihály működése, a jobbágyság eltörlése, s később, a századfordulón, Zsemlye Péter tanító tevékenysége. Széleken az emberi, szellemi, középütt a gazdasági kibontakozás alappillérei. A huszadik században pedig Soós Károly esperes, Katona Mihály nyomdokain haladva, itt szerkesztette a Református Sion c. havilapot, s ugyanő készítette a csehszlovákiai magyar református egyház Egyházalkotmányát, Kovács Alajossal. Több prédikációgyűjteménye jelent meg, s az ő javaslatai és kitartó szorgalma alapján jött létre a harmincas években a magyar tanítóképző Komáromban… Egykori segédlelkésze, Horvát Zsigmond pedig püspökként végezte föladatát ugyanebben a parókiában… Az azóta eltelt évtizedek alatt megélt „otthonaim” emlékei más minőségűek. Ezeket én választottam magamnak, mert választhatók voltak. A szülőföld egyszeri — nem választható! Megadatik az embernek, s élhet benne, ha érti szavát, ha ismeri rejtelmes szépségeit. S annyi év után az otthon, a szülőföld átváltozott egy belső tájjá… Ez abból is kitetszik, hogy minden más teret és tájat elvehetnek tőlem, de ettől a belső tájtól a halálon kívül sem erő, sem erőszak nem foszthat meg. S ami benne rejlik, az mi magunk voltunk, vagyunk, s talán leszünk. Mert tere és ideje egyaránt végtelen…
(A fenti írás a Lorántffy Zsuzsanna a Bodrogköz Fejlesztéséért Társulás gondozásában nemrégiben napvilágot látott Hazám, Felvidék című könyvben jelent meg.)
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”47575,47574,47537,47471″}
