A 97. évét taposó Béres József mondta tollba emlékeit Máté Lászlónak a Batsányi kör tevékenységéről, illetve az 1968-as évi „normalizálás” időszakáról. Az ilyen visszaemlékezések hűen tükrözik az eddig még alig-alig feldolgozott időszak eseményeit, hacsak nem gondolok a Popély Attila által már kézbe vehető munkára.
A Batsányi Évkönyv első megfogalmazása Görcsös Mihály összeállításában jelent meg. A mostani Máté László munkája, sokkal bővebb, tartalmában, megfogalmazásában eltér a Görcsösétől, s így hézagpótló munka is egyben. Nem csoda, hisz az első ilyen irányú közlésben még nem szerepelhetett se Illyés Gyula, Németh László, vagy Keresztúri Dezső kassai látogatása, levelezése.
Kísérőjük ittlétük idején Béres József volt, így csak ő tudott erről érdemben beszámolni. De ugyanakkor az első kiadásban – mivel nem függött össze a kör tevékenységével, inkább Béres József rádiós riporterségével volt kapcsolatos – sok minden kimaradt belőle, főleg olyan események számbavétele, mint amilyen a tiszacsernyői találkozó volt a 68-as eseményeket megelőzően, vagy az augusztus 21- e utáni „Bodrogköz” titkos rádióadó működtetése.
Az igaz, hogy nincs semmi kapcsolat a már említett évkönyvvel, de az azonos időben lejátszódott eseményeket ezek is befolyásolták Béres József – a mindenki Jóska bácsija – életét, munkásságát, sokszínű tevékenységének ez ad különleges fényt, a belőle sugárzó igazságtartalom aranyfedezetét. Mi is történt az augusztusi események előtt? A Brezsnyev és Dubček találkozó a már említett tiszacsernyői vasútállomáson, melyről a média alig számolt be.
Erre derített fényt Béres József rádiós beszámolója. A találkozó nem fényes körülmények között, s nem szállodában – hanem vasúti kocsikban történt a tiszacsernyői állomáson. A falut a katonaság hermetikusan lezárta, még a rádió- riportereket se engedték át a kordonon. Béres József mégis bejutott egyedüli riporterként. Hogyan? Hihetetlen, de így történt: a földművesszövetkezet friss füvet vitt az álatoknak a mezőről. A faluba vezető úton, de még a kordon előtt, ott bandukolt riporteri táskájával Béres József.
A szövetkezet dolgozói megismerték, hisz nemrég készített velük egy beszélgetést. Megálltak, beszélgettek, majd felvették a pótkocsira a többi ember mellé, a felvevőgépet pedig bedugták a frissen kaszált fű alá. Bent volt tehát már a faluban. De hogyan tovább? A bátraké a szerencse – gondolta, s elindult a katonai őrszoba felé. Mit ad Isten, a szolgálatvezető tiszt, – nevezzük Lukács kapitánynak – gyerekkori falubeli játszótársa volt. De a vonathoz ő se vihette Bérest, hogy esetleg a tárgyalás szünetében érdeklődhessen annak menete felől.
Ezért meg kellett elégednie a kapitány által elmondottakkal, de így is ő volt az egyetlen szlovákiai rádióriporter, aki hű képet tudott adni az ott történtekről. Lukács kapitány elmondása szerint Brezsnyev és Dubček a vasúti kocsi asztalát a pisztolyuk markolatával verték egymás előtt, hogy szinte a kint strázsáló kapitány attól tartott, haragjukban egymásnak esnek, s neki kell majd bemennie, és valamilyen formában rábírni a szemben álló két felet a békülékenyebb beszélgetésre.
Ez magyarázza azt a körülményt, hogy a találkozó nem hozott, nem is hozhatott semmilyen eredményt. S csak ezután következett, következhetett az augusztusi bevonulása a „testvéri csapatok”- nak.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”32956,47034,47155,43687″}
